Bíróság

Nem vehet részt több tárgyaláson? Orvosa félti a megvakított kemecsei édesanyát

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.09.02.

Felmentetné orvosa a tárgyalásokon való részvétel alól a volt párja által mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanyát. Lakatos Gabriellát megviseli, ha a bűnöző támadását újra és újra fel kell idéznie. A vallomása viszont kulcsfontosságú lehet Gy. Attila büntetőperében.

Lakatos Gabriella neve akkor került be a köztudatba, amikor a Gengszter becenevet viselő volt párja megtámadta, megverte, majd mindkét szemét kinyomta. Gy. Attila tettét a harag váltotta ki, amiért az akkor 22 éves lány nem volt hajlandó visszaengedni őt az életébe, ráadásul a feljelentést sem vonta vissza, amit a korábbi elrablásáért tett a férfi ellen. A két ügyet külön eljárásba kezelik. Az emberrablásért a bűnözőt már elítélték, a csonkítást pedig a körülményekre való tekintettel az ügyészség emberölés kísérletének minősítette. Amennyiben a férfit bűnösnek találják, visszaesőként akár tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatnak rá.

Gabriella szeretné biztonságban felnevelni a kislányát  Fotó: saját

Gy. Attila a bűncselekmények elkövetését részlegesen beismerte, de makacsul tagadja, hogy Gabriella életére tört volna. A büntetőper hamarosan folytatódik, és a következő tárgyalási napra a sértettet is beidézték. A fiatal nő korábban elég lelkierőt mutatott ahhoz, hogy a bíróságon megjelenjen, viszont a családját ért egyéb atrocitások hatására egyre rosszabb lelkiállapotba került. Volt, hogy a legfőbb támasza, a bátyja lakásába idegenek behatoltak, hogy benzinnel fellocsolják, máskor életveszélyes fenyegetéseket is kaptak szerettei. Róbert, Gabriella testvére a Borsnak elmondta: az édesanya állapota folyamatosan romlik.

A testvéremnél poszttraumás stressz zavart állapítottak meg. Többször is változtatták a gyógyszereit, és az orvos legutóbb írásba is foglalta javaslatát, hogy a bíróság mentse fel a tárgyalásokon való részvétel alól, hozzátéve, ha ez nem lehetséges, törekedjenek arra, hogy Gabinak minél kevesebb ideig kelljen jelen lennie

 – mesélte Lakatos Róbert.

Balogh Róbert, Gabi jogi képviselője a kérdésünkre kifejtette:  az ügyfele részvétele ugyan kötelező, de elviekben – engedély esetében – lehetőség van rá, hogy a nőt távmeghallgatásban hallgassák ki.
Gabriella az állapota miatt különleges bánásmódot igénylő személy, ezért is bízhatunk a bíróság kedvező döntésében – zárta a jogi képviselő.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek