Reflektorral közlekedő Audi 4B vakította el szeptember 27-én hajnalban a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrkapitányság járőrei szemét Kiskunmajsa külterületén. A mélykék kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, ezért követni kezdték.
Ekkor olyan hajsza vette kezdetét, ami egy akciófilmbe is beillett volna. A Kiskunmajsa – Jásszentlászló – M5 Kiskunfélegyháza – Dél – Budapest 11-es számú főút – Szentendre vonalán egymást váltották a rendőrségi járművek, miközben szorosan az Audi nyomában haladtak.
Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. Azonban a menekülő embercsempészt úgy tűnt még ez sem fogja megállítani. Kocsiját ráhúzta a rendőrautó mellett álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre.
A találatok ellenére az autó tovább haladt Visegrád felé. Sebessége folyamatosan csökkent, majd 2,8 kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendre, Bükkös part utca és Dunakanyar körút kereszteződésénél végre megállt. Ekkor eresztett le ugyanis a rendőr által kilyukasztott kerék. A sofőr kiugrott a kocsiból és elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.
Az illegális migránsok - elmondásuk szerint - valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1 200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.
A rendőrök az embercsempész azonosítására, felkutatására és elfogására már megtették a szükséges intézkedéseket – közölte a Police. Az illegállis migránsokat pedig kihallgatták és a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően vissza fogják kísérni az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A rendőrök kiemelkedő és hősies munkáját mi sem bizonyítja jobban, hogy az intézkedés során személyi sérülés nem történt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.