Így kezdi az iskolát a 14 éves Dávid, akinek újra meg kell tanulnia írni, olvasni és számolni

salgótarján
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 05. 21:00
Rendhagyó módon ül vissza az iskolapadba a 14 éves Dávid, aki május elején összeesett az iskolaudvaron. A fiút akkor mentőhelikopter vitte kórházba súlyos agykárosodással, azóta azonban az orvosaira rácáfolva fejlődik. Dávid most kezdené a 8. osztályt.
Kis Dalma Róza

Szeptember elsején ismét becsengettek az ország minden pontján az iskolákban: elkezdődött a 2023/2024-es tanév. Az átlagos, egészséges gyerekek azonban nem is sejtik, hogy milyen kiváltságos helyzetben vannak, hogy a boldog szünidő után visszamehetnek szeretett iskolájukba tanulni. Számukra talán a legnagyobb rémálom újra visszaülni az iskolapadba, más gyerekek azonban éppen erre vágynak, hiszen az egész nyarat kórházban töltötték, vagy épp súlyos betegségből lábadoznak. Így van ezzel a 14 éves salgótarjáni fiú, Dávid is, akinek a tavalyi tanév végén, május 9-én váratlanul megállt a szíve tornaórán, majd az egész nyara arról szólt, hogy felépüljön a súlyos agykárosodásból, újra lábra állhasson és végre hazamehessen.

Dávid rácáfolt az orvosaira és hihetetlen módon fejlődik. (A kép felhasználása engedélyköteles) Fotó:Beküldött fotó

Gyorsan fejlődik

A Dávidot ért baleset után az orvosok nem voltak bizakodóak a fiatal állapotát illetően, akinél oxigénhiányt és visszafordíthatatlan agykárosodást állapítottak meg.

Azt jósolták, hogy Dávid élete végéig ágyhoz lesz kötve, de édesanyját, Szandrát biztatták, hogy higgyen a csodában, hogy kisfia felépül.

A fiú végül nemhogy nem maradt ágyban fekvő beteg, de mára már tud önállóan járni, beszélni és minden csövet eltávolíthattak a szervezetéből, a miskolci rehabilitációja után pedig augusztus végén haza is mehetett anyukájával Salgótarjánba. A következő lépés az lenne, hogy Dávid visszamenjen az iskolába, azonban úgy látták jónak, ha egy évet halaszt a kisfiú.

Dávid nem igazán örül neki, de egy év halasztást kértünk neki az iskolában. Szíve szerint már vissza menne a barátaihoz, de a baleset következtében lett egy kisebb memóriazavara, így újra meg kell tanulnia írni, olvasni és számolni is. Így a nyolcadik osztályt még nem tudja elkezdeni idén

– mesélte Szandra a Borsnak, aki kiemelte, hogy magántanuló jelleggel próbálják majd felzárkóztatni Dávidot és mindent megtesznek, hogy visszarázódjon a megszokott kerékvágásba. 

Próbálom elmagyarázni neki, hogy ez miért fontos és igyekszünk őt minél jobban támogatni a fejlődésben – vallja az édesanya, aki teljes figyelmével Dávid fejlődésére fókuszál, hiszen az iskola jövőre is megvárja a fiatalt. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.