Nem ez volt az első

Börgöndi tragédia: elátkozott helyen zuhant le és borult lángba a szegedi apa és fia repülője

BS

Létrehozva: 2023.09.13.

Módosítva: 2023.09.13.

Hat évvel ezelőtt is történt egy két halálos áldozattal járó baleset Börgöndön. Akkor egy gimnazista lány, és egy tapasztalt pilóta vesztette életét egy szerencsétlenül végződött sétarepülés alkalmával.

Az egész hazai repülős társadalmat megdöbbentette a vasárnap délután bekövetkezett repülőbaleset, melynek során a tapasztalt pilótának számító Rózsavölgyi Vilmos, és fia, Árpád elhunyt a börgöndi légiparádén. A repülőtéren azonban nem most történt először tragédia. Hat évvel ezelőtt, 2017 nyarán egy édesanya a gimnazista lányát szerette volna megajándékozni egy sétarepüléssel. A tinédzser még a sárkányrepülőt is kiválaszthatta, majd magasba emelkedett F. József pilóta társaságában. Az édesanyja külön repült, majd a magasból kénytelen volt végignézni, ahogy gyermeke tragikus balesetet szenved.

Sárkányrepülőt is ért tragédia a reptéren Fotó: Bors

Az akkori balesetet az okozta, hogy a gép szárnya elvált a motoros sárkány kasztnijától egy rögzítőrúd eltörése miatt. Akkor a pilóta közeli barátja így búcsúzott Józseftől egy Facebook-bejegyzésben:

„Csak végtelen szomorúságot és fájdalmat érzek. Egy több mint tíz évet felölelő film kockái peregnek emlékezetemben, minden képkocka kellemes érzéseket idéz fel, órákat, amit Veled töltöttem. Ez idő alatt úgy lettünk barátok, hogy észre sem vettük, csak tudtuk, hogy mindig mindenben számíthatunk egymásra. Minden együtt töltött repült óra felejthetetlen élmény marad, és csak most kezdek rádöbbenni, milyen nagy a veszteségünk. Hiányzik majd huncut mosolyod, miként odaszólsz pár kedves szót valamelyikünknek, vagy éppen megrovod a feledékenysége miatt. Mindezt mindig úgy tetted, hogy senkit meg nem bántottál vele. Elkötelezett híve voltál a repülésnek. Pilótaként pontos, precíz, a határokat soha nem feszegető ember, akire mindenki számíthatott. Minden erőddel és mérnöki tudásoddal azon dolgoztál, hogy az Albatrosz Repülő Egyesület minél magasabb színvonalon tölthesse be repülős küldetését.”

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/75rxcla-34cDVf9uKEvGhrZdGLOg94QyTFgNJYN3dhU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzMzhkZjFhZmQyOTQ0YWFhMGI0ZjVkZjE1MzAzNzBm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megszólalt a börgöndi repülőtragédiában élet-halál közé került kislány orvosa - videó

A gyermek életveszélyben van.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190993_auto_resized.jpg
origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat