Aktuális

Édesanyja szeme láttára zuhant a halálba a tini

L. B.

2017. július 18. kedd 10:30

Egy hirtelen fel-le manőver után csapódott a földbe egy motoros sárkányrepülő vasárnap este Székesfehérvár közelében. A tapasztalt pilóta és 17 éves utasa szörnyethalt.

Tragédiába torkollt egy sétarepülés a börgöndi repülőtéren vasárnap. Egy 17 éves lány az édesanyjával érkezett a Fehérvárhoz tartozó reptérre, hogy kikapcsolódjon egy kis repüléssel. Este hét óra tájban, nem sokkal a felszállás után, egy hirtelen magasságváltoztatás során kettétört az a vasrúd, ami a vitorlát a motoros sárkányhoz rögzíti. Információink szerint a szakértők azt állapították meg, hogy elfáradt a rúd anyaga.

Pillanatokkal később a gép orral csapódott a reptér melletti mezőn a földbe. Úgy tudjuk, az elöl ülő 65 éves pilóta ekkor már nem élt, akkora erővel vágta fejbe ugyanis a kettétört vasrúd, hogy már a levegőben meghalhatott. Ismerősei nagyon tapasztalt, megfontolt embernek ismerték.

– A becsapódás után a szerencsétlen kislány viszont még életben volt, az érintett repülős egyesület egyik tagja rohant segíteni, de sem ő, sem a mentősök nem tudták már megmenteni. Borzasztó belegondolni abba, hogy választhatott: egy zárt utasterű kisrepülővel vagy motoros sárkányrepülővel szeretne-e felszállni. És rosszul döntött – mondta a Borsnak egy, a neve titokban tartását kérő reptéri alkalmazott.

Vasárnap késő estig helyszíneltek a hatóságok. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság légi közlekedés veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz.

Már a harmadik gép zuhant le

Az utóbbi egy hónapban két másik kisrepülő-baleset is történt. Június 17-én egy oktató és növendéke halt meg a tököli reptérnél, miután a vitorlázó repülőjük motorhiba miatt lezuhant. Múlt héten egy tapasztalt pilótanő vesztette életét a Bács-Kiskun megyei Pirtó térségében. Motoros vitorlázógépével függőlegesen csapódott a földbe, esélye sem volt a túlélésre.

További cikkek

Családi dráma

Megúszhatja a börtönt az anya, aki halálra szurkálta a kis Alexet

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Ez is érdekelhet

vg.hu

Oltásra kötelezik a 18 év felettieket a szomszédunkban

borsonline.hu

Lekapcsolták a gépekről Hannát, három gyermeke maradt árván

origo.hu

Egy különös nő, aki az egyik férfiből kisfiút csinál, a másikat a halálba kergeti

hirtv.hu

Nagy István: A kormány mindig azt keresi, hogyan tud segíteni a magyar embereknek

vaol.hu

Bababarát ellátás a szombathelyi kórházban - Fontosnak tartják az aranyóra gyakorlatának ismertetését a leendő édesanyákkal

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Remélem, minden meccs után elénekelhetjük a Himnuszt – Szita

vg.hu

A betegek harmada magyar gyártó csípőprotézisét kapja

nemzetisport.hu

Afrika-kupa: kabaréba illő góllal bukta a győzelmet Elefántcsontpart

mandiner.hu

Márki-Zay Péter bejelentkezett, majd nekiment a csirke far-hát hatósági árának

ripost.hu

Csillagjegyed elárulja, mikor kell aludni menned, hogy kipihent legyél

origo.hu

Sokkoló számú vérfertőzés, nyílt pedofília és megrendelhető nemi erőszak Franciaországban