Minden szülő legrosszabb rémálmát éli át most a 23 éves Jénáki Dóra családja. A fiatal székesfehérvári lánynak ugyanis igencsak rejtélyes körülmények között veszett nyoma július 27-én, Budapesten: egy benzinkútról még felhívta élettársát, majd eltűnt. Azóta semmilyen módon nem adott életjelet magáról.
Családja természetesen azonnal jelentette eltűnését a rendőrségen, de közben ők is próbálnak Dóra nyomára bukkanni.
Szívszaggató üzenetben keresik a lányt:
„Utoljára a Lurdy Házzal szembeni üzemanyagtöltő állomásról telefonált, azóta tartózkodási helye ismeretlen, életjelet nem ad magáról, telefonon és egyéb platformokon nem elérhető. A rendőrségen elrendelték a körözését. Dóra 165 centi magas, 65 kiló és szőkésbarna hajú. Kérjük önöket, ha bárki felismerné vagy információval rendelkezik tartózkodási helyét illetően, hívja a rendőrséget” – írta a család a kétségbeesett posztjában.
Lapunk utolérte Dóra édesanyját, aki elmondta, hogy a nő nem velük, hanem már jó ideje élettársával él Dunaharasztiban, utolsó telefonhívását is a férfivel bonyolította le:
Az élettársát hívta, de amennyire mi tudjuk, semmi nem utalt gondra vagy eltűnésre a beszélgetésben
- mesélte az aggódó édesanya. Hozzátette, hogy ruházatáról semmit nem tudnak, de az iratai nála lehetnek:
Nem tudjuk, mit viselt, sajnos az élettársa sem. A lányom soha nem tett ilyet, és semmi nem utalt arra, hogy bármi ilyesmire készülne. Nagyon reméljük, hogy hamarosan előkerül
- mondta szomorúan a családanya. Dórát azóta a rendőrség is keresi és anya elmondta: már nyomoznak az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.