
A szakértők szerint az egyik probléma, ami a Titan pusztulásához vezetett, a szénszálas technika, amiből a kabin épült. Ehhez két titán zárósapkát illesztettek a kapszula két végére. Ez a megoldás jóval olcsóbb volt, amint az eddigi, homogén technikát, vagyis csak titánt használó módszerek. Ez bizonyult a legfőbb problémának. De egy amerikai szakértői stáb szerint, megcáfolva az eddigi állításokat, nem ez okozta a búvárhajó végzetét.
Másrészt a titán-szénszál kombinációnak köszönhetően a hely is nagyobb lett, így gazdaságosabban, több utassal lehetett üzemeltetni a mini tengeralattjárót. A szakértők az amerikai haditengerészet 1964-ben, kizárólag titánból épített mélytengeri búvárhajóját, az Alvint tartják az etalonnak: ezzel már túl vannak a 4500. merülésen, különösebb gond nélkül rótta a mélységeket. Az Alvin 1986-ban részt vett a Titanic roncsainak feltárásában is. Robert Ballardot és két társát szállította a fedélzetén. Formája is más, nem szipka alakú, mint a szerencsétlenül járt társa, hanem inkább gömbszerű építmény. De nem a tervezési hibák és a spórolás okolható kizárólag a Titan katasztrófájáért. Hanem valami más: a szállítás.
Egy amerikai újságírót is vendégül láttak a Titan anyahajóján, a Polar Prince-en, a baleset előtt nem sokkal. A felvételeket látva meghűlt a szakértők ereiben a vér: a Polar hosszú időn keresztül nem vette fel fedélzetére a Titant, hanem maga mögött vontatta a zord, viharos tengeren. A Titan egy különös szerkezetre, egy afféle úszó tutajhoz hasolító platformhoz volt rögzítve, aminek az eleje és a Titan orra is végig a víz alá bukva tette meg a hosszú utat az óceánon. Amikor pedig kiemelték, durván a fedélzethez csapták a tengeralattjárót.
Szakértők úgy vélik, a vontatás alatt ütközhetett bele egy kemény tárgyba, ami sérülést okozott a borításán és a Titanic roncsa felé tartva, másfél kilométeres mélységben emiatt robbant szét a kapszula. Önmagában a tenger keményen csapódó hullámai és a zord időjárás együtt is nagyon megviselhette a vontatott kapszulát.
Strockton Rush, a búvárhajót üzemeltető cég elhunyt vezetője úgy vélte, annyira forradalmi a Titan, annak formája és az ötvözete, hogy szabadalmaztathatja is találmányként. Biztos volt abban, hogy az újabb merülőhajókat már az ő tervei alapján építik majd világszerte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.