Egy rákos beteg meghalt, négy másik pedig további kórházi ápolásra szorult, miután egy engedély nélküli kemoterápiás szert adtak nekik. Most vizsgálatot indítottak, mivel a gyártó, amely körülbelül 200 ezer embert lát el az Egyesült Királyságban, elismerte a hibát.
A prosztatarák elleni gyógyszer engedély nélküli változatát összesen négy betegnek kötötték be infúzión keresztül, köztük annak, aki később meghalt. Az elhunyt beteget nem nevezték meg, és további részleteket sem hoztak nyilvánosságra. A másik három beteget egyébként még áprilisban ápolták kórházban, de csak most derült ki.
A gyógyszergyártó szóvivője közben elismerte, hogy áprilisban egy incidens valóban érintett négy beteget.
Szomorúak vagyunk, hogy az egyik beteg azóta meghalt, és őszinte részvétünket kívánjuk kifejezni a beteg családjának és barátainak
- idézi a szóvivő szavait a Mirror.
Hozzátette, amint kiderült az incidens, azonnal felvették a kapcsolatot a hatóságokkal, a betegekkel és orvosokkal. Jelenleg vizsgálatot folytatnak az esettel kapcsolatban, és együttműködnek a hatóságokkal.
Az 1992-ben alapított cégnek körülbelül 1600 alkalmazottja van, és több mint 230 ezer beteggel foglalkoznak minden évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.