Életpálya

Mutatjuk a tanárok új életpálya-törvényének lényegét

Létrehozva: 2023.07.04.

10 hét szabadság, és ez még nem minden.

A teljesítmény lesz a legfőbb mérték az új pedagóguséletpálya-törvényben: amelyik tanár jobban és többet foglalkozik a gyerekekkel, az jobb fizetést is fog kapni – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 kedd reggeli műsorában.

Rétvári Bence emlékeztetett, az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén dönt a pedagógusok új életpályájáról szóló előterjesztésről, amely elfogadása esetén magasabb társadalmi megbecsültséget ad és megteremti a béremelés alapjait.

Ennek egy részét a költségvetés már megelőlegezte, illetve maga a törvényjavaslat hatályba lépése is béremelést eredményez egyrészt a fiatal, kevesebbet kereső, másrészt a hátrányos helyzetű környéken dolgozó pedagógusok számára, utóbbiak 20 százalékos emelést kaphatnak – fejtette ki.

A törvényjavaslat előnyeit sorolva az államtitkár elmondta, 46 napról 50 napra növekszik a szabadságok mértéke, valamint az eddig kötelező heti 22–26 tanóra helyett fix 24 órában lesz megállapítva az óraszám, a többségnek ez óraszámcsökkenést is jelent.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a törvényjavaslat benyújtását megelőzően a kormány számos egyeztetést folytatott a szakszervezetekkel, a köznevelési tanáccsal, a fenntartókkal, a pártokkal és azok szakértőivel, valamint a pedagógusokkal és Brüsszellel. „Tényleg nem volt még olyan javaslat, amelyet ennél szélesebb körű egyeztetéssorozat előzött volna meg” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, a javaslatok közül többet – kompromisszumos megoldásként – beépítettek az előterjesztésbe.

Az államtitkár meglátása szerint a heti óraszámcsökkentés, a szabadságok mértékének növelése mellett csökkennek a pedagógusok adminisztrációs terhei, ami azt jelenti, hogy például az egyes kategóriákban megszűnő portfólió-készítésre és az önértékelési kötelezettségre fordított időt és energiát a pedagógusok a gyerekekre fordíthatják.

„A gyerekeknek akarunk jobb iskolarendszert csinálni, ez a törvénymódosítás a teljesítménybért vezeti be” – fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve, aki a gyerekekkel többet és jobban foglalkozik, az jobb fizetést fog kapni, ez pedig a pályakezdők számára is vonzó lehet.

Az államtitkár a fizetésemelés finanszírozásával kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt, a jövő évi költségvetés 393 milliárd forint többletforrást irányoz elő az oktatásban, amiből egy újabb 10 százalékos emelés következhet.

Nyolcszázmilliárd forintot európai uniós, 5600 milliárd forintot pedig költségvetési forrásokból szeretne pedagógus-béremelésre fordítani a kormány 2030-ig – rögzítette Rétvári Bence, megjegyezve, az uniós források megérkezését a baloldal feltételekhez szabja Brüsszelben.

„Ha a baloldal nem akadályozná most már jó ideje azt, hogy ezt a forrást megkapjuk, (…) régen a pedagógusoknál lenne” – hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte, ha a baloldal hagyná a dolgokat a maguk útján, akkor ez a béremelés már itt lehetne, és amint megjön a pénz, másnaptól elindul a 75 százalékos béremelési program.

Három év alatt 75 százalékos béremelés, 10 hét szabadság, 24 órában rögzített heti kötelező tanítás – többek között – ezeket kínálja a parlament előtt lévő új pedagóguséletpálya-modell. Az ellenzék mindezek ellenére úgy látja, hogy a változtatásokkal rosszul járnak a tanárok. Az M1-enk nyilatkozó szakértő szerint a magyar baloldal a saját sikertelenségét próbálja kezelni, és rátelepedett erre az ügyre.

A törvénytervezet soha nem látott mértékű béremelést garantál, amennyiben megékeznek az uniós források. Tíz hétre növeli a pedagógusok szabadságát, valamint a kormánypárti módosító indítványokkal 24 órában rögzítené a heti kötelező óraszámot.

Az életpályamodell legfontosabb elemének az új, teljesítményalapú bérrendszert nevezte a jogszabálytervezetet előterjesztő köznevelési államtitkár, Maruzsa Zoltán.

Az említett béremelési folyamatot elindítottuk, a központi költségvetésből januártól 10 százalékos pedagógusbér-emelést előlegeztünk meg, a törvényjavaslat elfogadását követően pedig július elsejétől ismét a nemzeti költségvetésből biztosítjuk a törvényjavaslatban leírt többleteket, addig is, amíg Magyarország hozzáfér a nekünk jogosan járó uniós forrásokhoz, és

a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelés megvalósulhat”

– fogalmazott.

A vitában felszólaló valamennyi ellenzéki párt vezérszónoka bírálta a törvényjavaslatot. Szerintük az nem nyújt valód megoldást az oktatás problémáira, növeli a pedagógusok terheit, és csökkenti a szabadságukat.

A pedagógusok szabadsága is emelkedik az új jogszabálynak köszönhetően – mutatott rá a törvényjavaslat előnyére a KDNP vezérszónoka, Hollik István.

„A pedagógusok alapszabadsága 46 napról 50 napra emelkedik, ez azt jelenti, hogy a pedagógusok 10 hét szabadságra számíthatnak”

– emelte ki.

A kormánypárti képviselő szólt arról is, hogy a Fidesz mellett a KDNP is támogatja, hogy a heti a kötelezően tanítandó óraszámot 24 órában határozzák meg.

A vezérszónok felszólalását követően a törvényjavaslat vitája 18 órán át tartott, mert az ellenzéki képviselők folyamatos hozzászólásaikkal akadályozták annak lezárását.

A szabadságolás mellett a pedagógusok leterheltségét is rendezheti az új életpályamodell

– erről beszélt Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az M1-en.

Nem jó az, hogy ha valaki túlzottan le van terhelve, éppen ezért a kormánypártok támogatják azt a javaslatot, hogy a heti kötelezően leadandó óráknak a száma, az pedagógusonként a 24 órát ne haladja meg” – fejtette ki.

A béremelések kapcsán hangsúlyozta: a hazai forrásokból megvalósuló évenkénti 10 százalékos emelés mellé uniós forrásokra is szükség van. Brüsszel és a hazai baloldal azonban politikai okokból mindent megtesz annak érdekében, hogy ezek a pénzek minél később érkezzenek meg.

Hozzátette: a magyar baloldal rátelepedett erre az ügyre, viszont az látható, hogy a sokszor erőszakos akcióik kezdenek kifulladni, mert azok valójában nem a pedagógusokról és a diákokról szólnak, hanem arról, hogy baloldali politikusok, politikai aktivisták kimennek az utcára, és általában a kormány ellen tüntetnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747891_auto_resized.jpg
origo.hu

Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701958814
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747194_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Győrben található az ország legszebb zöldségese: reggeltől estig folyamatosan friss áru kerül a standra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748419_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Macron elnök fogadja Orbán Viktor kormányfőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746918_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennyi volt: szörnyű hírt közölt Tóth Andi, hatalmas csalódást okozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747033_auto_resized.jpg
vg.hu

Orosz nagykövet: Biden elvesztette a kapcsolatát a valósággal, Oroszország megtámadásáról fantáziál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701958814
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748675_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 8.: Pénteken mindenki kibékül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701958814
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701958814
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701958814
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét