4 év után került elő az eltűnt tini

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 28. 10:45
Az édesanyja sosem adta fel a reményt, hogy megtalálják.
Piréz

Alicia Navarro 2019-ben tűnt el az amerikai Arizona államban, csupán egy kétsoros üzenetet hagyott maga után a szüleinek. 

Elszöktem. Visszajövök, esküszöm. Sajnálom

- szólt a rövid búcsúlevél, ami után a hatóságok tűvé tették a környéket, a keresésébe még az FBI is bekapcsolódott. Az elmúlt négy évben a rendőrség több ezer tippet kapott a lány hollétére vonatkozóan, de így sem akadtak a nyomára. Édesanyja már a legrosszabbtól tartott.

A lányomat autizmussal diagnosztizálták, és simán lehet, hogy elcsábította valaki, akivel az interneten ismerkedett meg

- nyilatkozta korábban Jessica Nunez

Fotó: Glendale Police

A most 18 éves autista lány azonban a héten egyszerűen besétált egy montanai rendőrőrsre több mint 1600 kilométerre onnan, ahol nyoma veszett, a kanadai határ közelében - adta hírül az NBC. A rendőrség közlése szerint egyedül érkezett, és igazolta személyazonosságát.

Nem tartjuk fogva, szabadon távozhat bárhová, nem gyanúsítjuk semmivel

- erősítette meg Jose Santiago rendőrségi szóvivő, aki szerint a lány biztonságban van, egészséges, és boldog.

Nála boldogabb valószínűleg csak az édesanyja lehet, aki négy év után visszakapta elveszettnek hitt gyermekét. A családegyesítést követően közösségi oldalán üzent azoknak, akik hozzá hasonlóan valamely eltűnt szerettüket keresik:

Csodák léteznek. Soha ne veszítsétek el a reményt, és harcoljatok a végsőkig!

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.