Magyarok busztragédiája: „Lélegeztetőgépen van az édesanyám”

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 16. 17:00
Több sérültet is mélyaltatásban tartanak a baleset óta.
K.B.

Ahogy arról több cikkünkben is beszámoltunk, 59-en sérültek meg a szlovák D2-es autópályán, amikor egyelőre ismeretlen okból egy magyar busz neki hajtott egy kiforduló kamionnak. A legfrissebb információink szerint egy ember életét is veszítette, ő a busz 56 éves váltósofőrje volt. Több embert hazaengedtek már Magyarországra, azonban néhány súlyos sérült állapota válságos, őket a helyi kórházakban kezelik.

halálos buszbaleset Szlovákia
Több sérültet is mentőhelikopter vitt el a helyszínről /Fotó: Facebook

Még mindig nem tudni, ki volt a hibás a balesetben, ahogy arról korábban beszámoltunk, mindkét sofőr alkoholszondája negatív eredménnyel zárult. Azonban még az is kérdéses, hogy az elhunyt váltósofőr, vagy a másik buszvezető ült a sofőrülésben az ütközés pillanatában. Az 58 sérültet 5 különböző szlovák kórházba szállították, a legsúlyosabb sérülteket helikopterrel vitték el a Pozsonyi Egyetemi Kórházba. Számszerűen itt 12 beteg fekszik, ebből 8 súlyos, 3 kritikus állapotban van, őket lélegeztetőgépen tartják. Skalicára 4 súlyos sérültet szállítottak, ők mind 70 és 78 év közöttiek, míg Malackyban 4 utas vár műtétre, egyet pedig altatásban tartanak.

Miskolc önkormányzata is segít az emberek hazajuttatásában

Az korábban már kiderült, hogy miskolci, illetve budapesti nyugdíjasokat szállított a turistabusz. A Metropolnak Cseléné Figula Edina, Miskolc önkormányzati képviselője elárulta, hogy ők is segítenek a bajba jutottak hazaszállításában. 

Jelenleg is azon vagyunk, hogy a mentő induljon el még egy sérültért, ugyanis ő csak azzal szállítható

- mondta el a hölgy, rámutatva, hogy többen is még altatásban fekszenek a szlovák kórházakban. Ketten mélyaltatásban, hárman pedig súlyos állapotban fekszenek. 

Az a legkevesebb, hogy segítünk. A lényeg, hogy legyen mindenki jól és itthon 

- szögezte le a miskolci képviselő. 

"Semmit nem tudok az állapotukról"

A lapnak nyilatkozó egyik utas már otthonról izgul a barátai és ismerősei hogyléte miatt. A nyilatkozó sajnos nem tud semmit arról, hogy akik súlyosabb sérüléseket szenvedtek mint ő, azok hogy vannak most.

Több ismerősöm is a buszon ült, de semmit nem tudok az állapotukról, idegőrlő ez az egész. Minden percben azt várom, hogy megtudjak valamit, de addig csak annyit tehetek, hogy imádkozok értük és a csodáért, hogy felépüljenek

- mondta el a balesetben könnyebben sérült hölgy. Aki rámutatott, hogy bíznak benne, hogy az orvosoknak sikerült megmenteniük a kritikus sérültek életét is. 

Van akit lélegeztetőgépen tartanak

A lap egyik olvasója a korábbi, busztragédiáról szóló cikk alatt hozzászólásban jelezte, hogy az édesanyja is a buszon utazott és sajnos jelenleg lélegeztetőgépen tartják.

Anyukám a súlyos sérültek között, lélegeztetőgépen van. A konzulátust hívja mindenki, ott adnak információt. Több társát ma hazahozzák, de sajnos nem tudok mindenkiről, öt külön kórházba vitték őket 

- írta az asszony. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.