Az első számú nagykövet: ezt gondolják a magyarok Novák Katalinról

köztársasági elnök
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 11. 09:45
Kiderült, hogy mi változott egy év alatt.
LA

Friss elemzéssel jelentkezett a Nézőpont Intézet, melynek középpontjában Novák Katalint áll. Magyarország köztársasági elnöke május 10-én töltötte be hivatali idejének első évét. A Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy egy év elteltével hogyan változott az államfő szerepfelfogása, és milyen annak megítélése a magyarok körében.

novák katalin
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Ez derült ki:

  • A magyarok többsége (55 százalék) tudja összekötni az államfői pozíciót és Novák Katalin személyét.
  • Az államfő személyét ismerők körének 62 százaléka elégedett Novák Katalin köztársasági elnök eddigi munkájával, mely meghaladja a kormánypártok népszerűségét is. Az államfő munkájával való nagyarányú elégedettség hátterében az áll, hogy tevékenysége összhangban van az elvárásokkal. Novák Katalin egy év alatt Magyarország első számú nagykövetévé lépett elő.
  • A magyarok háromnegyede (76 százalék) szerint a magyar köztársasági elnöknek elsősorban Magyarország nemzetközi képviseletével kell foglalkoznia. Ez az elvárás szintén átíveli a pártpolitikai törésvonalakat, hiszen a kormánypártiak (81 százalék) és az ellenzékiek (72 százalék) körében is döntő többségben vannak azok, akik ezt fontosnak tartják.
  • Az államfő személyét ismerők közel kétharmada (65 százalék) elégedett azzal, ahogyan képviseli Magyarországot a nemzetközi diplomáciában, ami jelentős javulás a novemberi megítéléséhez (57 százalék) képest.
  • Az államfő alkotmányos munkaköri kötelezettsége a nemzeti egység kifejezése is. Ennek megnyilvánulásaként értékelhető, hogy gesztust gyakorolt egyaránt az LMBTQI szervezetek és a radikális jobboldal felé, miután vendégül látta a Háttér Társaságot a Sándor-palotában, illetve kegyelmet adott Budaházy Györgynek. A panasztörvény visszaküldése a parlamentnek szintén ebbe a sorba illeszthető.
  • Összességében a köztársasági elnök egy évnyi munkájának népszerűsége mögött egy kiforrott szerepfelfogás áll: Novák Katalin a nemzeti érdek nemzetközi, illetve a nemzeti egység hazai első számú nagykövete.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.