Időjárás

Gőzerővel köszönt be a nyár a hétvégén

Létrehozva: 2023.05.19.

Módosítva: 2023.05.19.

Általában napos-gomolyfelhős idő lesz a hétvégén, néhol előfordulhat zápor, zivatar. A hőmérséklet emelkedik, vasárnap délutánra 23 és 28 Celsius-fok közé melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken reggel még a Dunántúl nyugati részén eshet, így ott felhősebben indul a nap, majd ott is csökken a felhőzet, és mindenütt napos idő várható a gomolyfelhő-képződés mellett. Napközben már csak helyenként fordulhat elő zápor, a keleti határ közelében esetleg zivatar. A légmozgás mérsékelt marad.

természet, időjárás, napsütés,
Fotó: Pixabay.com

 

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 24 fok között alakul, a nyugati területeken lesznek alacsonyabbak az értékek.

 

Szombaton általában napos időre kell számítani gomolyfelhőkkel, nyugaton fátyolfelhők is lesznek. Néhol előfordulhat zápor, zivatar,
nagyobb eséllyel a nyugati megyékben. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14, délután 23 és 28 fok között valószínű.

Vasárnap általában napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, néhol záporral, zivatarral. A keleti, északkeleti szél néha megélénkül. A hajnali 9, 15 fokról délutánra 23 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

 

A Köpönyeg beszámolója szerint a hidegfronti hatás mellett a helyenként megélénkülő szél és helyi záporok, zivatargócok miatt tapasztalható légnyomás ingadozás sokaknak okozhatott kellemetlenséget a napokban. Az olyan általános tünetek mellett, mint a tartós, migrénes fejfájás, ingerlékenység, alvászavar, koncentrációs problémák várhatóan erősödni fognak a krónikus betegségek tünetei is. Az arra érzékenyeknél vérnyomás ingadozás, szédülés jelentkezhet. A korábbi műtéti hegek, csonttörések érzékennyé, fájdalmassá válhatnak. Ajánlott esernyőt, esőkabátot is magunkkal vinni, mert elázás esetén magas a megfázás, felfázás esélye!


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994146_auto_resized.jpg
origo.hu

Hasznos autós újításnak örülhetnek Budapest külső kerületeiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25390_resized.jpg?avcount=1708971615
origo.hu

Az RTL Klub bukott sztárja a börtönről panaszkodott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16992324_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyász: meghalt az MMA-harcos, halálra késelték a fővárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16989421_auto_resized.jpg
vg.hu

Lottónyertes: egy ország irigyli, de nem jut csak úgy hozzá a pénzéhez – így fizeti ki a rekordösszeget a Szerencsejáték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16988826_auto_resized.jpg
ripost.hu

Érzi a bajt Katalin hercegné? Egy pillanat alatt megsemmisült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994250_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Egyik napról a másikra költöztettem Magyarországra a szüleimet. Gianni Annoni exkluzív a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25402_resized.jpg?avcount=1708971615
metropol.hu

Kinevették a budapestiek Karácsony Gergelyt, aki hosszabb életet ígér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981637_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez Rácz Jenő kedvenc süitje - nem hiszed el, milyen pofonegyszerű!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1708971615
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1708971615
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708971615
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25401_resized.jpg?avcount=1708971615
kemma.hu

Önvédelem nőknek: megtöltötte a termet a kempós előadása +videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/QkW1WKhFy80WqsLCm9wivfOrMjJ7myqgTsjgyzYjstQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhOGIyNzBmOGNhYzRjZTQ5Yjg1YTJkMGZkZDkzZWEz.jpg
Beszéd

Megválasztotta köztársasági elnökké Sulyok Tamást a parlament

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/FJt8dyZ6S5UmZA7p6DFJsvUkPw2IJj-OX9W82YUytZA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1M2E5OGZiZTZhMDQzMTdiZjZkMjU5Y2ExY2JkODUx.jpg
Tragédia

„Fájdalommal telve írom ezeket a sorokat” – családapa halt meg minden idők egyik legnagyobb magyar tömegbalesetében