Gyászolnak a fradisták. Meghalt a tábor egyik leghűségesebb tagja, Répási Tibor. Az a vállalkozó, aki még a saját étterem-panzióját is Zöld Sasoknak nevezte el. Az drukker, aki unokájának már egészen pici korában megtanította a B-közép legfontosabb rigmusait, többek között azt, hogy „Küzdeni mindig, feladni soha”! A kilencéves Milánt rendszeresen magával vitte a csapat labdarúgó-mérkőzéseire, de szeretettel hordta a kisfiút vízilabda-edzésekre is.
Tibor már napok óta rosszul érezte magát, amikor szombat este arra panaszkodott, hogy nehezen kap levegőt. Ezt özvegye, Klári mesélte el Ripostnak:
- Az étteremben foglalásaink voltak, ezért dolgozni kellett, de természetesen azonnal intézkedtünk. A mentősök bevitték az ügyeletre Kerepestarcsára, de onnan hamar átszállították Budapestre, a Haller utcai kardiológiára. Szívinfarktussal megoperálták, szívkatétert kapott. Vasárnap már jobban érezte magát, ezért kedden hazaengedték a kórházból – mondta a gyászoló feleség.
Este hazajött Milán. Nagyon örültek egymásnak Tiborral. Viccelődtek, beszélgettek, és társasjátékoztak, majd a férjem lefeküdt aludni. Reggelre meghalt
– idézte fel a történteket Klári, és elárulta, hogy Milánnak már most hiányzik a nagyapja.
- Az unokánk folyamatosan emlegeti Tibort és a tanításait. A B-közép egyik legismertebb rigmusát az elsők között sajátította el a nagypapájától: „Küzdeni mindig, feladni soha!” Ez a mondás egyébként meghatározta a férjem életszemléletét is. Olyan férfi volt, aki a jég hátán is megélt, és az akadályokat megoldandó feladatnak tekintette. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent a családnak – zokogott az özvegy.
A Zöld Sasokban egyébként többször is megfordultak a klub legendás játékosai, Tibor jó barátságot ápolt Nyilasi Tiborral és id. Lisztes Krisztiánnal is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.