Rossz házba csengetett be a tinédzser, fejbelőtték válaszul

pisztoly
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 18. 08:00
A 16 éves fiatalember ezután vérző fejjel menekült el. Azonban a ház szomszédjai sem akartak kezdetben segíteni neki.
K.B.

Elképesztő történet járta be a sajtót a tengerentúlon. Egy feketebőrű fiatalember kálváriája, aki szerencsétlenül járt, ugyanis rossz címen csengetett be, majd a házban lakó férfi fegyverrel lőtt rá a házból. A 16 éves tinédzsert a lövés a fején érte, azonban nem halálosan, így eltudott menekülni a helyszínről. Két  szomszédos házból is segítséget kért, ám végül csak a harmadik épületben lakók hívtak neki mentőt.

A 16 éves Ralph Yarl azért érkezett Kansas City egyik elitebb környékére, hogy ott felvegye kistestvérét az egyik kertesházból. Pechjére azonban rossz címre csengetett be az afroamerikai fiú, és a házban lakó férfi megijedhetett tőle, ezért többször is rálőtt. A  srác életét végül az mentette meg, hogy a 3 házzal arrébb lakó szomszéd felhívta a mentőket és kórházba juttatta Ralphot, ahol megmentették az életét- számolt be róla a Daily Star.

Az incidens hatalmas felháborodást váltott ki a fekete közösségből, több polgárjogi csoport is felkarolta Ralph ügyét, és az interneten már pörög a #RalphYarl hasteg. Emellett kisebb felvonulások és tüntetések is indultak, amelyeken az esélyegyenlőséget, és a "fekete gyermekek" védelmét tűzték a zászlajikra az emberek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.