Száguldás

Őrült hajsza Pesten: 40 percen keresztül menekült az ámokfutó nő a belvárosban

Létrehozva: 2023.04.25.

Az ámokfutó nő több kerületen és majdnem negyven percen keresztül menekült a rendőrök elől, mígnem egy kisbusznak hajtva állt meg.

Szirénák vijjogására és felbőgő motorhangokra lettek figyelmesek vasárnap este a belvárosban békésen iszogató és eszegető vagy éppen sétáló és autózó emberek. Egy ezüst színű kocsi ugyanis vadul hajtott előre egyenesen a Blaha Lujza tér felé, szorosan a nyomában pedig több rendőrautó száguldott. 

A nő majdnem negyven percig menekült a rendőrök elől - Fotó: Pexels / (illusztráció)

Három kerületen át menekült

A kocsiban egy nő ült, akiről kiderült, hogy már Budától menekült a rendőrök elől. A zsaruk ugyanis a Villányi úton akarták megállítani, a sofőrnek viszont láthatóan más tervei voltak. Még durvábban a gázra lépett, és megpróbálta lerázni az őt igazoltatni próbáló rendőröket. A rendőrök a nyomába eredtek, a pesti oldalon pedig már több autóval üldözték a kocsit

A rendőrök lapunk kérdésére elárulták: a nő után több kerületen keresztül, a hídon is átrongyolva igyekezett megpattanni előlük. 

- 21 óra 5 perc körül a Budapest, XI. kerületi Villányi úton a rendőrök egy személygépkocsival közlekedő nővel szemben kezdtek intézkedni, aki azonban megpróbálta kivonni magát az igazoltatás alól és elhajtott. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel az I., a XI. és XII. kerület területén, majd az Erzsébet hídon áthaladva a Blaha Lujza tér irányába a Rákóczi út és Múzeum körút kereszteződéséig követték - közölte kérdésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

Piroson is átgázolt

A nő nem adta könnyen magát, ugyanis mikor a pesti oldalra ért, már közel negyven perce menekült. A filmbe illő ámokfutásnak végül egy lámpa vetett véget: az Astoriánál ugyanis még a pirosnál sem állt meg, aminek az lett a vége, hogy egyenesen egy szabályosan közlekedő, zöldön átkelő fehér kisbusznak hajtott a Rákóczi út és a Múzeum körút kereszteződésében. 

A hatalmas csattanásra sokan összeszaladtak a környékről, a rendőrség pedig elmondta, hogy a balesetben három ember sérült meg, úgy tudjuk, ketten a kisbuszban ültek, míg a másik könnyebb sérült az ámokfutó nő volt, akit végül aztán megbilincselve elvezettek. 

Nem rajta múlott, hogy nem lett tragédia

Az esetet többen is látták, mivel az utcák még majdhogynem tele voltak járókelőkkel: 

- A balesetet nem láttam, csak a roncsot, jól feltartotta a forgalmat. Ahogy láttam, a busznak a jobb eleje, míg a másiknak az anyós felőli oldala sérült meg. Nagy mázlija volt a sofőrnek, hogy nem a vezetőülésről kapta telibe, akkor nem ússza meg ennyivel. Csodálom, hogy nem történt nagyobb baj

 - mondta egy arra sétáló férfi. 

- Azt mondták, hogy a nő nem igazán törődött a pirossal, még jó, hogy nem történt tragédia. Nem rajta múlott, az biztos - szögezte le. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz, az ügyet szakértők bevonásával vizsgálja.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól