Mint arról a Bors ma sokkoló fotókkal beszámolt, csütörtökön délelőtt Budapesten autós üldözés volt: a X. kerületben kezdődött, a IX. kerületben folytatódott, és a József Attila lakótelepet is elérte a hajsza. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Bors érdeklődésére elmondta: az események kiváltó oka egy bejelentés volt, ami arról szólt, hogy a X. kerületben autóval üldöznek egy nőt. A bejelentő szintén nő volt. Amikor a járőrök kiértek, meglátták a bejelentésben leírt autót, de abban a férfi sofőrön kívül egy nő és ölében egy kisgyermek is ült.
Ahogy meglátta a rendőröket, a sofőr a gázra lépett.
A rendőrök megkülönböztető jelzéssel, a forgalmat nem veszélyeztetve eredtek a jármű után, amelyik nem volt hajlandó megállni. A IX. kerületben végül két parkoló autónak ütközött, majd egy villanyoszlopnak, az állította meg. A rendőrautó már nem tudott megállni, nekihajtott a menekülő autónak, de addigra már sikerült annyira lelassítani, hogy az ütközés ne legyen erőteljes és senki ne sérüljön meg.
Az autóban ülő sofőr kipattant és megpróbált elmenekülni, őt a rendőrök elfogták, a kocsiban ülőkhöz pedig a biztonság kedvéért mentőt hívtak. A kiérkező mentők megállapították, hogy senkinek nem esett baja, de a 9 hónapos kisbabát megfigyelésre bevitték a kórházba, míg a rendőrök az autóban utazó nőt és férfit előállították a X. kerületi kapitányságon. Kihallgatásuk csütörtök délután, cikkünk írásakor még folyamatban volt.
Annyi már most kiderült, hogy a férfi 29 éves, nincs jogosítványa, korábban már eltiltották a vezetéstől és rongálás miatt körözték. A 20 éves nőt szintén körözték lopás miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.