Őrület: a beteg jó lábát műtötték meg, és még a szemét is ki akarták szúrni

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 19. 15:30
Elképesztő módon védekezik a kórház, mely a kért összeg tizedét sem akarja kifizetni.
Piréz

František Rapant négy évvel ezelőtt kezelték a nyitrai kórházban, ahol a jobb helyett tévedésből a bal lábát műtötték meg. A férfi emiatt beperelte a kórházat, amelynek vezetősége elismerte a hibát, ám a kártérítésként kért összeget túlzottnak tartotta.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

A beteg 65 ezer euró (mintegy 25 millió forint) kártérítést követelt, arra aalapozva, hogy a végzetes tévedés megnehezíti a szociális érvényesülését. A kórház ügyvédei azonban arra hivatkoztak, hogy a páciens bal térde is rossz állapotban volt.

Ez egy tudatos félrevezetés. A műtős nem tudhatta, milyen állapotban van a bal térd, mivel arról semmilyen információjuk nem volt, a műtét előtt azt nem is vizsgálták

– mondta el a férfi ügyvédje, Samuel Baránik a Paraméternek

A Nyitrai Járásbíróság a kért kártérítés töredékét, mindössze 6 ezer eurót ítélt meg a felperesnek, aki úgy döntött, nem hagyja, hogy ilyen nevetséges összeggel szúrják ki a szemét, így nem fogadta el a neki ítélt összeget. 

Senki sem veszi számításba, hogy életem végéig le lettem írva. Katasztrofális a kártérítés összege

– nyilatkozta František Rapan, aki bejelentette, hogy megfellebbezi az ítélet, ami emiatt egyelőre nem jogerős. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.