Aktuális

Megtalálhatták az eltűnt villanyszerelő maradványait?

2023. március 21. kedd 13:44

Megdöbbentő fordulatot vett az évek óta zajló rejtélyes ügy.

Mácsik Zoltán még 2018-ban tűnt el, miután találkozója volt a vállalkozó É. Imrével. A találka célja az lett volna, hogy Imre megadja 10 ezer eurónyi (3,5 millió forint) tartozását. Azonban Zoltán nyomtalanul eltűnt, és kiderült, hogy három évvel korábban egy másik szerelőnek is hátborzongatóan hasonló körülmények között veszett nyoma. 

Mácsik Zoltán
Mácsik Zoltán holttestének a mai napig nem került nyoma Fotó: Police.hu

Most hátborzongató nyomokra bukkantak az ügyben Németországban. Burgenlandban, egy kavicsbánya közelében emberi csontokat és egy emberi koponyát találtak önkéntesek, akik tavasz elején az árokpartokat takarítják társadalmi munkában. A Kronen Zeitung beszámolója szerint a sokk után értesítették a hatóságokat, akik vizsgálatok céljából elszállították a maradványokat. 

A helyi ügyészség ugyan még semmit nem erősített meg, de felröppentek hírek, miszerint a 2017-ben nyomtalanul eltűnt villanyszerelő maradványait találhatták meg. Erről a Blikk írt.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065181_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt már sokan várták: itt a Penny bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15845_resized.jpg?avcount=1686033307
origo.hu

Így érzi magát súlyos betegsége után Gálvölgyi János

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067220_auto_resized.jpg
life.hu

A gyermeke veszélyeztetésével vádolják a kommentelők Rácz Jenőt és feleségét, Gyuricza Dórit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Lavrov: Európa a háború útját választotta Oroszországgal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066726_auto_resized.jpg
ripost.hu

Az emberek 90 százaléka elbukik ezen a feladaton: te megtudod oldani?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067377_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Ez a görögdinnye-politika: kívül zöld, de belül vörös

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686033307
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065461_auto_resized.jpg
travelo.hu

Végre egy utazástervező, amelyik megmutatja, mikor a legolcsóbb a kiszemelt úti cél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686033307
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686033307
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067198_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elengedem – Opitz Barbi meglepő bejelentést tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686033307
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/9NtL2X3FDNZCV_CKe1ta9feaySAqD9t2-6WzbBq1trA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZWY2MWY4YzBmMzRlNGY4NWRhNTU4M2U2MTlhOWU0.jpg
Dráma

„Tönkretett a stressz, műtétre volt szükségem!” – a Szekszárdon meggyilkolt kislány édesanyjának komoly fájdalmai vannak

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/GyVRuxZPyPgDw6LxmoDybLUQLuXK8hPEnJ8PT6xB-fo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNWIwNmVmZjQzMTRkODFhOTVkZGJiYWRiYmI3MTA0.jpg
Gyász

"Még a lelkem is belesajdul" – százak siratják Tamást, a motoros horrorbaleset áldozatát