Hatottak az imák: Túl van az életveszélyen a Deák téren megkéselt Martin

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 21. 13:35
Hatottak az imák a megkéselt Martin családja szerint. A fiú minden valószínűség szerint felépül.
KKP

Mint arról a Bors beszámolt, vasárnap hajnalban kis híján halálra késeltek egy 18 éves fiatalt Budapesten a Deák téren. Az elkövetőt fél nappal később az otthonában elkapták a rendőrök, miközben Martin életéért a kórházban küzdöttek az orvosok.

Martin életéért küzdenek az orvosok

A család arra kérte a rokonokat és ismerősöket, hogy imádkozzanak a fiúért. Úgy tűnik, az imalánc meghozta hatását, ugyanis Kitty. Martin édesanyja bejelentette, hogy gyermeke túl van az életveszélyen.

Édesanyja jelentette be: Martin túl van az életveszélyen

A fiú unokatestvére tegnap nyilatkozott lapunknak az esetről.

Négyen buliztunk szombat éjszaka. Az egyik haverunk kikezdett K. Zsolt társaságának egyik tagjával. A balhét aztán Martin vitte el, a kötekedő haverunk pedig félreállt

 – fogalmazott Erik, aki állítja: a másik társasággal korábban nem találkoztak.

Kevin és Ramszesz barátunk volt még velünk. Már bánjuk, hogy Kevint bevettük a bandába, mert soha nem volt ránk jó hatással. Most is miatta történt a baj. Ilyen a természete

 – mesélte Erik és hozzátette: Kevinnek megtetszett K. Zsolt barátnője, ezért beszólogatott nekik. A férfi ezt nehezményezte és elővette a kését. Erik félreállt, Martin pedig a kés útjába került.

A penge a tarkóján érte az unokatestvéremet, aki azonnal összerogyott és elvesztette az eszméletét. Én kezdtem meg az újraélesztését, amíg a mentők megérkeztek. Odaültem hozzá, és befogtam a sebet, illetve mellkasnyomást alkalmaztam. Folyamatosan bent vagyok Martinnal a kórházban, nem vagyok képes elmozdulni a kórterem közeléből.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.