"Én kezdtem újraéleszteni!" - Megszólal a Deák téri késelés szemtanúja

emberölési kísérlet
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 20. 13:00 / FRISSÍTÉS: 2023. február 20. 13:29
Unokatestvére kezdte meg a Deák téren megkéselt Martin újraélesztését. Erik könnyek között nyilatkozott a Borsnak és kifejtette: a konfliktust sajnos az ő társaságuk egyik tagja kezdeményezte.
Kóré Károly

Martin egyik barátja miatt robbant ki a konfliktus, ami a Deák téri késeléshez vezetett. Ezt az élet és halál között lebegő 18 éves fiú unokatestvére mondta el lapunknak. Mint arról a Bors beszámolt, két társaság összeszólalkozott vasárnap hajnalban. K. Zsolt végül elővette kését és életveszélyesen megsebesítette Martint. A Bors megtalálta az áldozat unokatestvérét, aki végignézte a történteket. 

Erik_Deák téri késelés
Erik mindent megtett az unokatestvéréért

"Négyen buliztunk szombat éjszaka. Az egyik haverunk kikezdett K. Zsolt társaságának egyik tagjával. A balhét aztán Martin vitte el, a kötekedő haverunk pedig félreállt" – fogalmazott Erik, aki állítja: a másik társasággal korábban nem találkoztak.

"Kevin és Ramszesz barátunk volt még velünk. Már bánjuk, hogy Kevint bevettük a bandába, mert soha nem volt ránk jó hatással. Most is miatta történt a baj. Ilyen a természete – mesélte Erik és hozzátette: Kevinnek megtetszett K. Zsolt barátnője, ezért beszólogatott nekik. A férfi ezt nehezményezte és elővette a kését. Erik félreállt, Martin pedig a kés útjába került.

A penge a tarkóján érte az unokatestvéremet, aki azonnal összerogyott és elvesztette az eszméletét. Én kezdtem meg az újraélesztését, amíg a mentők megérkeztek. Odaültem hozzá, és befogtam a sebet, illetve mellkasnyomást alkalmaztam. Folyamatosan bent vagyok Martinnal a kórházban, nem vagyok képes elmozdulni a kórterem közeléből.

 

Martin életéért küzdenek az orvosok

Erik kendőzetlen őszinteséggel kifejtette, hogy szerinte a késelő milyen büntetést érdemelne:

- Élje át mindazt, amit Martin és a családunk, vagy még nagyobb fájdalmat!

 Mi most csak reménykedhetünk abban, hogy a szerettünk felébred, de az orvosok nem sok jóval biztatnak bennünket 

– csuklott el a férfi hangja.

Erik felháborítónak tartja, hogy a történtek óta Kevin felszívódott.

- Nyilván K. Zsolt az igazi tettes, mégis, Kevin tehet mindenről. Bosszantó, hogy annyi becsület nincs benne, hogy idejöjjön hozzánk bocsánatot kérni! Még csak nem is érdeklődik Martinról – fejezte be az unokatestvér.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.