Százezrek követik a TikTokon Mészáros Annát, a csinos tesitanárt

tornatanár
PUBLIKÁLÁS: 2023. február 18. 21:30 / FRISSÍTÉS: 2023. február 28. 12:16
Mészáros Annát a koronavírus okozta bezártság ösztönözte arra, hogy TikTok-videókat gyártson. Mára közel 300 ezren követik a népszerű tesi tanárt.
Kis Dalma Róza

Mészáros Anna sosem akart tanár lenni, mára mégis az ország egyik legnépszerűbb pedagógusa lett a TikTok-nak köszönhetően. A fiatal tesi tanárt a Koronavírus járvány második hulláma ösztönözte arra, hogy videókat gyártson, amikor ismét online oktatás lépett érvénybe, azóta pedig közel 300 ezren követik videóit, amiben az iskolai életet és a tanári hivatást mutatja be kendőzetlen őszinteséggel.

Anna gyermekkora óta szeretett mozogni, így már kiskorában az volt az álma, hogy edző lehessen. Fotó: Mészáros Anna

Álomból hivatás

Mészáros Anna 12 éves kora óta a Testnevelési Egyetemre készült, szertorna edzői szakra, ugyanis kóros lazasággal született, így még nem volt három éves, amikor már lételeme volt a mozgás. Már kislányként eldöntötte, hogy akrobatikus fitnesz egyesületet szeretne alapítani, amihez a tökéletes oktatást egyetemi szinten tudja majd elsajátítani. 2013-ban azonban csak olyan szak indult, ahol testnevelő-edzőnek lehetett tanulni, így a véletlen műve csupán, hogy Anna végül tesi tanári végzettséget is szerzett. 

A fejlődéslélektan tanárom bíztatott arra, hogy ha csak ugródeszkaként is, de próbáljam ki a tanítást, mert nagyon jó pedagógiai meglátásaim vannak

– mesélt a kezdeti löketről Anna a Borsnak, ami végül jelenlegi szakmája felé irányította. Pedagógusai azzal is bíztatták, hogy olyan határozott, mégis közvetlen és laza személyisége van, ami tökéletes a tanári pályára

Amióta tanítok, rájöttem, hogy számomra ez nem munka, hanem hivatás

– árulta el lapunknak a népszerű pedagógus, aki csak pár éve kezdett el tartalmakat gyártani a TikTok-ra.

Tesi tanárból TikTok-sztár

Anna a koronavírus második hullámában kezdett el tartalmakat gyártani. Elsőként még tanártípusokról készített videókat, majd akkor lett nagyon népszerű, amikor kiderült a követők számára, hogy ő valójában tanár, így a követők egy fiatal szemén keresztül láthattak bele egy komoly szakmába.

Sokan fiatalabbnak néztek, és nem gondolták, hogy tanítok. Amikor ez kiderült záporozni kezdtek a kérdések felém az iskolai élettel kapcsolatban. Az oldalam fő profilja most is ez: iskolai szituációkat mesélek és olyan kérdésekre válaszolok, amik érdeklik a követőket a tanársággal kapcsolatban – mondta Anna, aki nem foglalkozik különösebben a követői táborának vagy a lájkok számának növelésével. 

Ami tetszik nekem és önazonosnak érzem, azt felteszem, így a valódi arcomat ismerhetik meg a követők. Ez azt is jelenti, hogy sokszor megosztó témákban nyilatkozom, ami nem feltétlenül tetszik mindenkinek

– árulta el Anna, akinek az a célja a tartalomgyártással, hogy megmutassa: lehet egy tanár laza és jó fej, akkor is ha közben következetes és olykor szigorú. 

A TikTok-on szeretném megmutatni, hogy milyen egy igazi boldog pedagógus, aki szereti a hivatását és az életet

– vallott célkitűzéseiről Anna, akinek egyik célja az is, hogy bemutassa, rengeteg jó fej, laza tanár van, aki él-hal a munkájáért, modern elveket vall és közben önazonos. Anna határozottsága és igazságérzete süt a videókból, ám ez már tinédzserként is jellemezte őt: elmondása szerint nem volt egy mintadiák. 

A testnevelés tanárommal kölcsönösen utáltuk egymást, ami vicces ha azt nézzük, hogy mégis tesi tanár lettem. Sokszor kiálltam az igazamért és a jogaimért diákként is, és erre nevelem a saját diákjaimat is

– mesélte jó kedvűen a fiatal pedagógus, aki azt is szeretné átadni a videóival, hogy nem kell senkinek megváltoznia csak mert ismertebb lett.

@annusi94_tanarnokerem Ezt a TikTok trendet is megalkottam tanári formátumban😁 Neked melyikből van több? 1 vagy 5?🤔 #teacher #foryou #foryoupage #trend ♬ sestekiler... niye böylesiniz.. - yaşıyom mlsf

A számok világa is közel áll hozzá

Anna elméleti matematikát is tanult, így nem csak a tornateremben láthatják őt a diákok: van akinek a matekot is ő tartja. 

Én matekórán pihenek. Bár tanítani jobban szeretem a testnevelést, mert ott a gyerekek önmaguk lehetnek és közvetlenebb a viszonyunk is, a matematika mégis közelebb áll hozzám – árulta el a Borsnak Anna, aki bár otthonosan mozog a számok világában, saját követőinek és lájkolóinak számát egyáltalán nem figyeli. A TikTok-videókat csak akkor csinálja, amikor ideje és kedve engedi, bár elmondása szerint az iskolában mindig történik olyasmi, amiről érdemes mesélnie a követőknek. 

Annánál a TikTok-on több tabutéma is előkerül, mint például, hogy jogos-e ha intőt kapnak a diákok cigizésért; testi közeledésnek számít-e, ha a tesi tanár asszisztál a diák mellett mozdulatsor közben vagy éppen joga van-e egy tanárnak a diák táskájába belenyúlni. A megosztó témák és sarkos vélemények miatt nem meglepő, hogy sokszor vita alakul ki Anna videói alatt vagy épp nem értenek egyet az ifjú pedagógus véleményével a követők, őt azonban ez nem zavarja.

A mozgás a lételeme

Matematikai érdeklődését vegyész édesapjától örökölte, élete szerelemszakmája mégis a mozgás, ugyanis öt éve valóra váltotta gyermekkori álmát és megalapította saját akrobatikus fitnesz egyesületét. Az 50 főből álló csapattal táncversenyekre és fitneszbajnokságokra készülnek, de van öt válogatottja is a csapatnak, akikkel már a világbajnokságra készülnek. Mészáros Anna mindannyiójukra saját gyermekeként tekint és igazi szerelemprojektnek tartja az egyesületet. 

Számomra a legpozitívabb az, ha egy diák azt mondja nekem, hogy miattam szerette meg a tesit, vagy általam könnyebben megérti a tanárokat, az iskolát működtető szabályokat. Szeretném, ha a videóimban egy lelkes, őszinte fiatalt látnának, akinek mindene a mozgás és a testnevelés

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.