Olasz gyermekgyilkosság

Bármit is mond a gyermekével végző Katalin, olyan részlet derült ki, ami mindent megváltoztat

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.02.23.

Módosítva: 2023.05.25.

Fontos részlet hangzott el a szerdai tárgyaláson, ahol a vádlott a viselkedésével ismét botrányt okozott, ezért a bíró végül visszaküldte a börtönbe.

Új tárgyalási napot tartottak a perugiai bíróságon a gyermekgyilkos magyar pornószínésznő ügyében. Mint arról a Bors többször is beszámolt, Bradács Katalin és Juhász Norbert kapcsolata még a közös gyermekük megszületése előtt megromlott. Csak egy rövid ideig nevelték együtt a kis Alexet, majd külön költöztek. A vitáik annyira elfajultak, hogy a családsegítő és a gyámhatóság közbelépése is szükségessé vált. A magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el a gyermeket, és az anyának felügyelt kapcsolattartást engedélyezett. Ez a gyakorlat szerint azt jelentette volna, hogy az anya meghatározott időközönként egy hivatalos helyiségben, a családsegítő egy munkatársának jelenlétében találkozhatott volna a fiával. Bradács ebbe nem törődött bele, ezért a gyermekkel együtt Olaszországba szökött. Onnan még telefonált a volt párjának, hogy kedvezményeket csikarjon ki belőle, de a férfi annyit ígért csupán, hogy majd a későbbiekben megbeszélik a feltételeket. Nem sokkal később az apa egy fotót kapott a halott gyermekéről azzal az üzenettel, hogy „most már egyikünké sem lesz”. A nő ugyanis agyonszurkálta a kisfiát, majd egy élelmiszer-áruház pénztári futószalagjára fektette.

A perugiai bíróságon szerdán az ügyet vizsgáló nyomozókat hallgatták meg. Ők elmondták, hogy a Bradács Katalin ruházatán talált vér a meggyilkolt kisfiútól származott, és minden bizonnyal fröccsenés vagy érintkezés útján került rá. 

Ezt követően rátértek arra, hogy a gyilkossághoz használt késről a vérnyomokat eltüntették.

A halottkém arról beszélt, hogy a kis Alex testén 20 vágást fedezett fel. Ebből hét szúrt jellegű volt, kettő pedig olyan mélységű és olyan területet ért, ami már önmagában is elegendő lett volna a gyermek halálához. Mindezek mellett kiderült, hogy a kisfiú holttestén egyéb, tompa tárgyaktól származó sérülések nyomai is látszottak. Ezek egy része friss, a többi korábbi lehetett.

Az egyéb megszólaló tanúk megerősítették a feltételezést, hogy Bradács más alkalommal is erőszakosan viselkedett a védtelen Alexszel.

A tárgyaláson Bradács is lehetőséget kapott, hogy megszólaljon, de a viselkedésével ismét botrányt okozott. Arról kezdett beszélni, hogy 2010 előtt hogyan élt Olaszországban. Többek között elmondta, hogy az éjszakában dolgozott, vetkőzött, illetve pornófilmekben szerepelt. A bíró többször is figyelmeztette, hogy ezek nem tartoznak a tárgyhoz, de a nő csak folytatta a történetét. A bírónak végül elfogyott a türelme, és arra utasította a vádlottat kísérő egyenruhásokat, hogy azonnal szállítsák vissza a börtönbe Katalint.

Bradács Katalin tárgyalás
Bradács szerdán sem fogta vissza magát Fotó: Bors

Massimiliano Scaringella, a kisfiát gyászoló apa olaszországi jogi képviselője a Borsnak kifejtette: a tárgyalás a várakozásainak megfelelően alakult. 

Abból a tényből, hogy Bradácsnak arra is volt gondja, hogy a kést megtisztítsa, egyértelműen következik, hogy a gyilkosságot nagyon is tudatosan követte el.

 Hiába próbálja bizonygatni, hogy nem volt beszámítható állapotban – mondta a Borsnak a jogász.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek