Lottó

Élete első szelvényével közel 13 milliárdot nyert a tinilány

Létrehozva: 2023.02.04.

Módosítva: 2023.02.04.

Korábban soha nem játszott. Nagykorúságát ünnepelte meg a lottószelvénnyel, arra azonban még véletlenül sem számított, hogy rögtön nyerni is fog. Pláne nem ennyit.

Épp csak betöltötte a 18-at, máris milliárdos lett egy fiatal lány, köszönhetően annak, hogy szerencsésen vásárolt lottószelvényt. Nem elég, hogy egyik napról a másikra hullott az ölébe az elképzelhetetlen nyeremény, de gyakorlatilag legelső próbálkozásra: korábban ugyanis még semmilyen szelvényt nem vett. A kanadai Juliette Lamour számait január 7-én húzták ki, ám történetét csak most hozták nyilvánosságra.

Juliette Lamour, lottónyertes, YouTube
Juliete eleinte el sem hitte, hogy az ő szelvénye nyert  Fotó: YouTube

Elárulta: nagypapája bíztatta arra, hogy 18. születésnapját egy lottószelvénnyel ünnepelje meg. Állítólag olyannyira nem játszott még, hogy az apjától kért tippet, milyen szelvényt is vegyen. Ő beszélte rá végül a 6/49 lottójátékra, melynek jackpotját sikerült elvinnie Juliette-nek – írja a Daily Star

Ez 48 millió kanadai dollár, azaz nagyjából 12 milliárd 870 millió forint nyereményt jelentett.

Juliette egyébként igyekszik okosan befektetni a pénzt édesapja segítségével, mert nem akarja, hogy a könnyen jött pénz ugyanolyan könnyen menjen is.

Két év alatt semmivé lettek a milliók

A fiatal kanadai milliárdos aggodalma, miszerint ha nem figyel, könnyen elveszítheti a hatalmas összeget, egy cseppet sem alaptalan. Aligha kell bemutatni például annak a győri hajléktalan párnak a történetét, akik ugyancsak egy lottószelvénynek köszönhetően váltak 636 millió forint büszke tulajdonosává – sajnos nem sokáig. Két év alatt ugyanis a pénzből semmi sem maradt.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/MZnD_n4LGGEr9frpeaEVCdt4dbdwRDmKtptNB7Kwmak/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNWU2ZDYzNWUxNDQyYWVhNzFkNjI5Yzc3ODg3OTFj.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Nincs több titok: egy profi szerencsejátékos elárulta, hogy lehet sokat nyerni a lottón

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134807_auto_resized.jpg
origo.hu

Pár ezer forintos háló miatt gyilkoltak meg egy férfit Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713273312
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128956_auto_resized.jpg
life.hu

Megbetegíthet bennünket egy ruha? Eláruljuk, hogyan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134905_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Brüsszel polgármestere elvágná az áramot a konzervatív konferencia helyszínén + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713273312
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában