Késelés

Nem tett vallomást a Martint megkéselő és intenzív osztályra juttató tini

Létrehozva: 2023.02.20.

Vasárnap hajnalban történt a késelés Budapesten, az Erzsébet téren.

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, rendkívül súlyos eset történt vasárnap hajnalban Budapesten, az Erzsébet téren, ahol két társaság szólalkozott össze, majd az egyik társaságból egy fiú kést rántott és életveszélyesen megsebesített egy másik fiút. Míg a késeléssel gyanúsított 18 éves Zsoltot a rendőrök előállították, addig az áldozat, a szintén 18 éves Martin élet és halál közt lebeg jelenleg is.

Erzsébet téri késelés, bizonyíték, Police.hu
A gyanú szerint ezzel a késsel szúrta meg Zsolt Martint. Úgy tudni, egy lány miatt esett egymásnak a két fiatal  Fotó: Police.hu

A rendőrség friss közleménye szerint kihallgatásán a gyanúsított megtagadta a vallomástételt. 

Hajtóvadászat indult ellene

Bő fél nap alatt került rendőrkézre a késelést követően K. Zsolt. A fiatalt még a bűncselekmény napján, 17 óra után a X. kerületben fogták el. A hajnali összetűzésnél használt pillangókést a nyomozók az eljárás során megtalálták és lefoglalták. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – írja a Police.hu oldala. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek