Bizarr üldözés: Utcákon át hajszolták a zsaruk a sofőrt, aki nem tudja miért menekült

autós üldözés
PUBLIKÁLÁS: 2023. január 04. 14:09
Nem állt meg a rendőröknek, ezért több utcán át követtek egy autóst a zsaruk a XVIII. kerületben. Később kiderült, hogy a sofőr semmit nem vétett a törvény ellen, tettére nem tudott magyarázatot adni.

Egyik olvasónk számolt be arról, hogy nem mindennapi esetnek volt szemtanúja a XVIII. kerületben: a Bocskai utcában ugyanis észrevették, hogy egy sofőr nagy sebességgel száguldozik, nyomában egy rendőrautóval: 

- Csak azt láttuk, ahogyan a sofőr, mintha menekülne valaki elől, nagy sebességgel rontott keresztül a Bocskai utcán, mögötte pedig a rendőrautó, ami villogva követte

 - mesélte a Borsnak egy arra járó.

Elkéepsztő üldözés zajlott Budapesten. Fotó: Pexels

Mint mondta, onnan  fordult rá egy másik utcára:

- Úgy ment, mintha nem nézne semmit. Később hallottam másoktól, hogy többen is látták ezt az egész hajszát, és a sofőr még pirosokon is átment, sőt azt mondták, még a forgalommal szemben is hajtott

 - sorolta a nő. Kiderült, hogy a forgalommal szemben rongyoló férfit többen is látták:

- Nagyon veszélyesnek tűnt, még szerencse, hogy nem lett tragédia a vége. A végén már több rendőrautó is nyomában volt, pár kocsi félre is állt inkább az útból - mondta egy másik környékbeli. 

A Bors az esettel kapcsolatban felkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, hogy az illetőt egy szimpla igazoltatás céljából akarták leinteni a rendőrök, akik akkor eredtek a nyomába, amikor a felszólítás ellenére sem állt meg, hanem tovább hajtott. 

Mint mondták, a sofőr aztán magától, a lakóhelye előtt megállt a kocsival, és kiderült: semmit nem követett el, érvényes jogosítvánnyal rendelkezett és nem fogyasztott drogot vagy alkoholt sem. 

Azt, hogy ennek ellenére miért is menekült, nem derült ki. A sofőr ellen végül a KRESZ megsértése miatt indult szabálysértési eljárás. 

Nem ez az első eset a kerületben: tavaly januárban egy autó egészen addig menekült a rendőrök elől, míg egy teherautónak ütközött. A zsaruk akkor több kerületen keresztül hajszolták a kocsit, ami végül a vasúti töltéseken akadt fenn, azonban a sofőrt az utolsó pillanatban kimentették a rendőrök és kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Szintén januárban, majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt a Nagykőrösi úton loholtak a rendőrök kilométereken keresztül egy menekülő autós nyomában. Akkor egy oszlop vetett véget a hajszának, aminek egy mellékutcában egyenesen neki hajtott a vezető. Kiderült, hogy ő nem véletlenül menekült: pár héttel korábban már balesetet okozott, viszont akkor elhajtott a helyszínről. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.