Horror

Egyszerű megfázással indult, mindkét lábát amputálni kellett a fiatal fiúnak

Piréz

Létrehozva: 2023.01.31.

Az ország legsúlyosabb betegének nyilvánították.

A brit Levi Dewey néhány nap múlva ünnepelte volna a 21. születésnapját. Az ünneplésnek azonban lőttek, miután a fiatal fiú megfázásszerű tünetekkel és nehézlégzéssel kórházba került, ahol kiderült, hogy ez bizony nem egy egyszerű vírus. 

Levi a kórházban (Fotó: GoFundMe)

A vizsgálatokat követően az orvosok megállapították, hogy influenzában és pneumococcus okozta tüdőgyulladásban is szenved. De mire idáig jutottak, sokkos állapotba jutott, aminek következtében a szervezete leállt, és csak gépi lélegeztetéssel sikerült életben tartani. Intenzív osztályról intenzív osztályra került, ahol két hétig tartották mesterséges kómában. Az állapota közben olyan gyorsan romlott, hogy a teljesen összetört szülőkkel már azt közölték, hogy kevesebb, mint 30 százalék az esélye a túlélésre. Nagy-Britannia legsúlyosabb betegének nyilvánították.

Lábszárai a szepszistől teljesen elfeketedtek, ami életveszélyes kockázatot jelentett. Így alig két nappal a 21. születésnapja előtt mindkét lábát térd alatt amputálni kellett. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy megakadályozzák a vérmérgezés továbbterjedését a testében, és egy héttel az operáció után már kijelenthető, hogy valóban életmentő műtét volt. Levi azóta magához tért, és édesanyja szerint optimista a jövőjét illetően. 

A fiam mindig is pozitív gondolkodású volt, számára a pohár mindig félig tele van

– fogalmazott Lara Dewey a Derby Telegraph-nak. 

Bár Levi korábban kimondottan sportos srác volt, aktív életmódot élt, a Willington FC-ben futballozott is, erre az új életében aligha lesz módja. De így is örül, hogy túlélte. Szülei pedig gyűjtést indítottak, hogy biztosítani tudjanak számára olyan protéziseket, amikkel később esetleg újra tud majd járni. Addig pedig a kerekesszékes közlekedéshez kell alkalmassá tenni otthonukat, ami a várakozásukon felül máris összegyűlt 47 ezer fontból (több mint 20 millió forint) talán megoldható lesz.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076610
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?