Hidegvérrel öltek az év legkegyetlenebb gyilkosai

szörnyű
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 31. 21:30
Az idei év sem múlt el rettenetes gyilkosságok nélkül Magyarországon. Gyermekeit meggyilkoló apa, anyjával végző kamaszfiú és kisfiával végző, bosszúszomjas szülő is szerepel az idei év legkegyetlenebb gyilkosai között.

Baltával gyilkolt a hetedikes kamasz

Egész Fülöpjakab sokkot kapott, amikor kiderült: a nemrégiben odaköltözött lovászcsalád 14 éves gyereke, a hetedik osztályos Levente egy baltával verte agyon anyját, Szilviát. A holttestre a munkából hazaérkező nevelőapa, Mihály talált rá, de Leventének akkor már nyomát sem találták, a kamasz ugyanis elszökött, és Borsodban bukkantak rá. Azóta már előzetesbe tették. 

A fiú a gyilkosság után kitakarított, majd biciklivel kerekezett el a háztól. Később 300 kilométerrel arrébb, Borsodban találták meg - Fotó: Bors

Csomagtartóba rejtették a családapát

Hosszú hetekig keresték Gyöngyösön K. Dánielt, azt a családapát, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma egy budapesti munka után. Hamarosan kiderült, hogy a férfit két munkatársa, egy testvérpár gyilkolta meg, akik fizetésosztás után hazafelé követték, megölték, majd saját kocsijának csomagtartójába rejtették Dániel holttestét.

Eltűntként keresték Dánielt, később kiderült: munkatársai meggyilkolták, majd egy csomagtartóba rejtették holttestét - Fotó: Heol

Magyar nőt és lányát végezte ki a nevelőapa Bécsben

Az osztrák sajtót is bejárta szeptemberben annak a szörnyű gyilkosságnak a híre, melyben egy tunéziai férfi meggyilkolta a magyar exbarátnőjét, Ö. Renátát és annak 15 éves lányát, Alizt Bécsben. Az asszony két kisfia, Emirhan és Harun egy egész napig együtt volt a két holttesttel, ezután egy közeli szemésztől kértek segítséget. A gyilkost hetekkel később, egy francia menedékszálláson kapták el.

Másfél hónapig rejtőzködött a rendőrök elől Mahmoud N., a magyar családanya, Renáta és tinilánya, Aliz gyilkosa

Álmában ölte meg az apja Tímeát és Júliát

Májusban találták meg ágyukban a 14 és 16 éves tinilányokat, Tímeát és Júliát apjuk aszódi házában, akihez láthatásra érkeztek. Kiderült, hogy a lányokat vélhetően apjuk gyilkolta meg álmukban, ezt követően pedig Adácsnál egy vonat elé lépett. A férfi ennek ellenére nem ússza meg a felelősségre vonást: az esetet túlélte.
 

Láthatáson volt apjánál Tímea és Júlia, amikor a férfi álmukban megölte a lányokat

Agyonlőtte apját a vadászaton a szektás tini

Napokig keresték eltűntként L. Norbertet, azt a családapát, akinek egy vadászaton veszett nyoma. Kiderült, hogy a férfivel a saját 18 éves fia, Martin végzett vadászat közben: közvetlen közelről fejbe lőtte a férfit. A tini ezután otthagyta a vérbe fagyott Norbertet, majd Budapestre utazott, ahol egy szekta tagja volt.

 Később vallomásában is azzal indokolta szörnyű tették, hogy állítása szerint ő az Antikrisztus, Norbert pedig megakadályozta világmegváltó terveit.

 

Martint mindenki csendes fiúnak ismerte, nem sejtették, hogy szektásként tévképzetei vannak

Hokitáskába rejtette a gondnok Orsolya holttestét

Hónapokkal ezelőtt ítélték életfogytiglani börtönre David Bonolát, azt az ezermestert, aki brutálisan meggyilkolta a New Yorkban élő családanyát, G. Orsolyát. Bonola úgy végzett a nővel, hogy az asszony kamasz fia az emeleten aludt, holttestét is észrevétlenül tüntette el: 

egy hokitáskába csomagolta, és elcipelte a helyszínről. A vérnyomok és a szétdobált ruhák azonban lebuktatták, pár nap múlva elkapták.

 

Orsolya testét egy hokitáskában találták meg, gyilkosa élete végéig ülni fog

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.