Átverés

Zsuzsanna hitt egy Facebook-hirdetésnek, 700 ezret csaltak ki tőle

KKP

Létrehozva: 2022.11.21.

Módosítva: 2022.11.21.

Hétszázezres kárt okoztak egy gazdagságra vágyó magyar gyári munkásnak egy nemzetközi bűnbanda tagjai. A csalók a Facebookon adtak fel egy hirdetést, mely szerint egy dúsgazdag, haldokló hölgy egy ismeretlennek szeretné ajándékozni a bankszámláján pihenő 975 ezer eurót. Zsuzsanna hitt nekik, és három részletben előre kifizette a bűnözők által kezelési költségnek nevezett összeget. Az ajándékra azóta is hiába vár.

Hétszázezer forintja bánja egy magyar gyári munkásnak, hogy hitt egy nemzetközi bűnbandának. A Bors két héttel ezelőtt írt arról a társaságról, amelyik a Facebookon veszi fel a kapcsolatot ismeretlenekkel egy súlyosan beteg idős hölgy nevében, mi szerint a haldokló özvegy egyetlen rokonára sem szeretné hagyni a közel 400 millió forintját, ezért inkább keres valakit, akinek jól jönne az ajándék. Az utalás egyetlen feltételeként azt szabták meg, hogy az illető előre kifizessen nekik 270 ezer forintot. 

Az előző cikkünk nyomán felkeresett bennünket egy Budapesten élő egyedülálló nő, hogy elmondja: hasonló módszerekkel őt arra vették rá, hogy 1800 eurót fizessen ki.

– Egy olyan albérletben élek, ahol még fürdőszoba sincs. Futószalag mellett dolgozom egy gyárban, és bevallom, többre vágyom ezeknél. Szeretnék minden szalmaszálba belekapaszkodni, ami némi reményt nyújt – magyarázta a Borsnak Zsuzsanna, miért lelkesült fel, amikor a hirdetést olvasta.

– Azonnal jelentkeztem, és jólesett, hogy az idős asszony azonnal válaszolt a Facebookon – mondta a magyar nő, akiben sokáig kétség sem merült fel a történet hihetőségét illetően.

– Miért ne létezhetne olyan gazdag ember Franciaországban, aki tudja, hogy nincs sok ideje hátra, de szeretné, ha a pénze jó helyre kerülne? 

A hölggyel több üzenetet is váltottam magyarul. Tudtam, hogy fordítóprogramot használ, de ebben nem találtam semmi különöst 

– mesélte Zsuzsanna. 

Female,Senior,With,Money,In,Hand,Using,Computer,At,Home
Zsuzsanna elhitte, hogy pénz áll a házhoz, ezért fizetett a csalóknak, nem is keveset (Képünk illusztráció)  Fotó: Firma V

A Facebook-profil kezelője végül egy „szomorú hírt közölt” a gyári munkással.

– Egy reggel kaptam egy üzenetet, mely szerint a néni elhunyt.

 Közölték, hogy már csak annyit kell tennem, hogy kifizetek 1800 eurót. A pénzt három részletben át is utaltam nekik, viszont én azóta sem kaptam tőlük egy vasat sem.

 Amikor rájöttem, hogy valószínűleg csalók áldozata lettem, írtam nekik, hogy legalább az én pénzemet fizessék vissza, de hiába hivatkoztam a nehéz körülményeimre – mondta szomorúan az átvert nő.

Zsuzsanna végül azt is elmondta, hogy a szíve mélyén még mindig reménykedik a hirtelen meggazdagodásban.7

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól