Tipp

Megszaporodó benzinlopások: Így védekezhet az üzemanyagtolvajok ellen

Létrehozva: 2022.10.12.

Egyre több a benzinlopás Magyarországon, legutóbb még két parkoló buszt is megcsapoltak a tolvajok. Bár egy védekezés sem bombabiztos, bemutatunk pár lehetőséget, mit tehet a benzintolvajok ellen.

A rendőrség írta meg, hogy vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki szeptember 11. és 14. között többször is benzint lopott két parkoló busz tankjából. Először egy 39 éves társával ment csapolni, a következő napokon egyedül garázdálkodott, az egyik busznál még a tank ajtaját is kifeszítette egy csavarhúzóval, és a négy nap alatt összesen 150 liternyi üzemanyagot lopott el. 

Benzinkút helyett más autók tartályából szerzett üzemanyagot a tolvaj (Képünk illusztráció)  Fotó: Bors

Azonban korántsem ez az első eset idén, hogy a tolvajok dézsmálják meg a kocsik és buszok tankját, egy esetről a Bors is írt: ekkor egy családi kocsi betöltőnyílását feszítették fel a tankolás után, és próbálták meg egy csővel kiszívni az üzemanyagot. 

A tolvajok tárháza azonban kifogyhatatlan: csövet vágnak át, tankot fúrnak és csővel is támadnak, ha akcióba lendülnek. A Bors most pár ötletet ad a sofőröknek, hogyan védhetik meg kocsijaikat a benzinfantomoktól. 

Zárható tanksapka

A legalapvetőbb megoldás a zárható tanksapka. Ez esetben a tanksapkát csak egy külön, a hozzá tartozó kulccsal lehet kinyitni, így a tolvajok már nehezebben férnek hozzá az üzemanyaghoz. Ezt azonban sok esetben nem tartják túlzottan hatékony megoldásnak, ugyanis a dörzsölt tolvajok ezt a rendszert ugyan úgy feltörhetik, akárcsak egy zárat. Azonban hozzá kell tenni, hogy már vannak kimondottan lefeszítés elleni védelemmel ellátott szerkezetek is. 

Bilincset a tanksapkára

Az előző opció egyik erőteljesebb változata az úgynevezett felnyíló tanksapka bilincs. Ezt az erős szerkezetet a betöltő nyílásra teszik, a tetejét pedig már akkor csukják rá, mikor a tanksapka is felkerült, az egészet pedig egy erős bilinccsel fogják össze. Ezt már nehezebben lehet eltávolítani. Azonban fontos, hogy a bilincsnek hely kell, így csak azokra a kocsikra alkalmas, ahol elfér a különleges zárszerkezet. 

Trükkös lopásgátló henger

Közkedvelt módszer a henger alakú, a tankba helyezhető lopásgátló is. Ez a lyukacsos henger egy gyors mozdulattal beilleszthető a beöntőnyílásba, ami után az üzemanyag akadály nélkül ömölhet a tankba, de egy bedugott cső már egyáltalán nem fér át rajta. Betörni sem egyszerű, mert inkább hajlik, mintsem törik, így a tolvajok ezzel a módszerrel sem érik el a céljukat. 

 

Tartálypáncél

A trükkös tolvajok természetesen nem csak a benzin leszívásával, hanem más módokon is próbálkoznak, például sokan a tartályt fúrják meg, és egyszerűen onnan csapolják le az üzemanyagot. Ez ellen egy megerősített tartállyal lehet védekezni, amit sokkal nehezebb, vagy szinte lehetetlen megfúrni. Hátránya, hogy külön kell beszerelni.

Technikai védekezés

Szerencsére már a modern technika is rendelkezésünkre áll a tolvajok elleni harcban. Egy beépített modem és a kocsiba épített GPS segítségével ugyanis érzékelhető, ha megpróbálják felfeszegetni a tankot, vagy éppenséggel nem a megfelelő helyen, tehát nem benzinkút közelében próbálják meg kinyitni. Ha ilyesmit érzékel, a rendszer egy adott felületen jelzést küld vagy éppen üzenetet a tulajdonos telefonjára.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664113
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei