Emlék

Saját társa is Mancsnak, a magyar csodakutyának köszönheti az életét

Dózsa Gabriella

Létrehozva: 2022.10.25.

Ki ne hallott volna Mancsról, a miskolci Spider Mentőcsoport legendás kutyájáról? A világ számos pontján vetették be sikerrel természeti katasztrófák után, és itthon is számos mentés fűződik a nevéhez. A hős német juhász tizenhat évvel hunyta le örökre szemét, gazdájával, Lehoczki Lászlóval emlékeztünk meg róla és hőstetteiről.

Mai napig etalonnak tartják Mancsot, aki kölyök korában saját maga választotta ki társának Lehoczki Lászlót, egyszerűen a nadrágjába kapaszkodott. Nem csak társak lettek, de együtt is dolgoztak, hiszen gazdája elég hamar felismerte rendkívüli tehetségét. Így indult a legendás sikertörténet: a miskolci Spider mentőcsoport tagjaként 1998 és 2005 között a világ számos nagy természeti katasztrófájánál, többek között Egyiptomban, Görögországban, Indiában, illetve Olaszországban, Kolumbiában, Venezuelában, valamint Salvadorban, Algériában, Tajvanon, ezen felül Romániában, Ukrajnában vagy éppen Szlovákiában is kutatott túlélők, áldozatok után. Nem túlzás azt mondani, hogy több száz ember köszönheti neki az életét világszerte és itthon is.

Lehoczki László és Mancs egy bevetés utáni infúzión
Lehoczki László és Mancs egy bevetés utáni infúzión  Fotó: Bors 

Már egész kis korában lehetett látni, hogy rendkívüli képességei vannak, a személykeresésre kezdtünk tréningezni 

– mesélte a Borsnak Lehoczki László, a Spider mentőcsoport vezetője.

Abban is különleges volt, hogy víz alatti holttestet is tudott jelezni, a romok alatt rekedt emberekről tudatta, hogy életben vannak-e még vagy már meghaltak. Ez a képessége tette különösen alkalmassá Mancsot a földrengések utáni mentéseknél a túlélők eredményes keresésére – osztotta meg velünk a mentőskutyás szakember.

Lehoczki László Mancs
Feltétel nélkül bíztak egymásban, bárhol is dolgoztak  Fotó: Bors 

Bizalom mindenek felett

– Elődei jó tanárai voltak, rengeteget tanult tőlük. Egy mentőkutyánál azt gondolom 20 százalék, ami az ősöktől van, a többi az emberi tényező, hiszen ők élő műszerek, érteni és alkalmazni kell a jelzésüket, viselkedésüket. A mi kapcsolatunk a bizalomra épült, teljesen megbíztunk egymásban, imádott dolgozni, öröm volt vele a munka. Emellett persze családtag is volt, otthon játszott, házat őrzött, vagy csak pihent mellettem – fejtette ki László.

Abban is különleges volt Mancs, hogy víz alatti holttestet is tudott jelezni, a romok alatt rekedt emberekről pedig tudatta, hogy életben vannak-e még vagy már meghaltak

S ha már a bizalomról volt szó, László azt is elmesélte, hogy bizony volt olyan is, amikor az ő életét is megmentette Mancs. Amikor 1998-ban az olaszországi Sarnora lezúduló és földig romboló sárlavina után kutattak túlélők után. Gazdája előreküldte Mancsot felderíteni, de a mentőkutya meg sem mozdult, nem hallgatott a vezényszóra, ami előtte sosem fordult elő. Prüszkölt, rázta a fejét, sőt arrébb akarta Lászlót hívni az üregtől. Majd hatalmas robbanás rázta meg a környéket, Mancs ezért tagadta meg a parancsot, ezzel megmentve mindkettőjük életét.

Hatira megmentésével lett világhírű

Bár az első nemzetközi bevetésükön, Kairóban Csepivel és Vikinggel 72 embert jeleztek a romok alatt, de a világhírt Törökország legpusztítóbb földrengése utáni mentése hozta el számukra. A katasztrófa 17 000 halálos áldozatot követelt, közel 250 000 épület omlott össze vagy rongálódott meg. A katasztrófát követően 21 ország mentőcsapatai érkeztek Izmitbe, hogy a romok alatt rekedtek és a sebesültek mentését megkezdjék. Három és fél nappal a katasztrófa után már sokan feladták a keresést, nem láttak esélyt arra, hogy túlélőt találjanak.

Mi nem adtuk fel, Mancs jelzett több halottat, majd egyszer csak élőt jelzett, egy kislány volt, akit szinte sértetlenül fel is tudtak hozni 82 órával a rengés után

– folytatta a szakember. 

Hatira a megmentőjével, Manccsal
Hatira a megmentése után nem sokkal Budapestre érkezett, hogy megköszönje Mancsnak az életét

– Hatira, a török kislány és családja pár évvel később el is jöttek Budapestre, megköszönni, hogy Mancs megmentette az életét. Sőt, később a lány Debrecenben tanult, a hétvégéket pedig velünk töltötte. Nemrég volt az esküvője, oda is meghívott.

Utánpótlás

A Spider Speciális Mentőcsoportnak természetesen most is nagyon jó kutyái vannak, a kölyköket Mancs vérvonalából is választják. Első utóda Radar volt, aki sok mindent örökölt is híres elődjétől, de sajnos bélcsavarodásban meghalt hat éves korában.

Hope
Lehoczki László mostani kutyájával, Hope-pal

– Mi a kutyáinkat mindig egy jellemző vonásukról nevezzük el, Radar nyilván a hatalmas álló fülei miatt kapta meg ezt a nevet. A mostani kutyám pedig olyan, mintha Mancs lelke költözött volna belé, így a remény, vagyis a Hope nevet kapta. Utánpótlás a családban is van, nevelt lányom, Niki évek óta dolgozik velünk, neki is az élete az életmentés

Könyv jelenik meg Mancsról

Novemberben jelenik meg Lehóczki László tollából, a Mancs igaz története. A könyvben nem csak Mancs mindennapjairól, hőstetteiről, hanem arról is többet lehet megtudni, hogyan alapította meg gazdája a 90-es évek végén a Spider Mentőcsoportot.

Könyv jelenik meg a mentőkutyáról

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146844_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Reagált az orosz külügy a haditudósító meggyilkolására

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622814
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban