Augusztus 20. az államalapítás és Szent István király ünnepe, ami idén is négynapos lesz augusztus 18. csütörtök és 21. vasárnap között. Számos vidéki településen és a Balatonnál is rengeteg program várja az érdeklődőket, a legnagyobb rendezvénysorozat mégis Budapesten lesz.
A program 20-án szokás szerint zászlófelvonással és tisztavatással kezdődik a Parlamentnél, majd ünnepi szentmisét tartanak a Bazilikában és elindul a Szent Jobb körmenet. A Duna felett izgalmas légiparádét rendeznek.
A négy nap során folyamatosan programok százai közül válogathatnak az érdeklődők, ezek közül emelünk ki néhány különösen érdekeset.
Az év kenyere a Gulyás kenyér lett, melyet Fülep Zsolt és fia, Ádám álmodtak meg a balmazújvárosi Balmaz sütödében.
– Hajdúságban hagyománya van az ilyen kenyérnek. Négyféle lisztből készül és tíz napig eltartható. Nincs titka, tudás, szorgalom és akarat van benne. Aki megkóstolja, visszaidézheti a nagymama által jól átsült kenyér ízét - árulta el Fülep Zsolt.
Karikó Orsolya, a Nagykőrösi Vanília és Gelarto kézműves cukrászda munkatársa alkotta meg az idei Ország tortáját, amit Huncut szilva herceg névre keresztelt.
– A tortám titka az ízek harmóniája. Az összetevői mogyorós felvert, karamellás ropogós fahéjas réteg, fűszeres boros áfonyás mézzel szilvazselé, egy tejcsokoládés szilvás mousse, a tetején szilvás áthúzóval. A dédnagymamám szilvás derelyéje és lekvárja óriási kedvencem volt, innen jött az ötlet. Már két éve dolgozom ezen a tortán – mondta el a Borsnak.
Az év cukormentes tortája címet a Nagyi kedvence nevű sütemény érdemelte ki, melyet Gyuris László, a Szeged Virág cukrászda munkatársa álmodott meg. Körülbelül négyszáz munkaórát dolgoztak a torta kialakításán, rengeteget finomítottak rajta.
– Van benne pisztácia, magyar málna, és mascarpone és tejszín – mondta el Gyuris László. – A legnehezebb az volt, hogy ne legyen benne cukor, de az édességét cukorhelyettesítőkkel pótolni kellett, olyanokkal, amiknek nincs utóíze.
Mindkét torta kapható lesz az állami ünnepségek helyszínén.
A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV – az ünnephez igazítják a járatok közlekedési rendjét, aki utazást tervez, mindenképpen tájékozódjon a menetrendről. Érdemes előre megváltani a jegyet és helyjegyet vásárolni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ünnepel idején sokan kelnek útra.
Budapesten a felszíni járatok augusztus 20-án vasárnapi menetrend szerint közlekednek majd. Az esti tűzijátékra este 18 órától a belváros felé a járatok többsége sűrítve fog közlekedni és néhány munkanapon közlekedő járat és rendkívüli járat is 18 óra után beindul, segítve a kényelmes bejutást a belváros felé. A tűzijáték után a hazaszállításnál is a metró, valamint a felszíni járatok sűrűbben fognak közlekednek a megszokottnál. A tűzijáték biztonságos megrendezése miatt a Duna vonalában a Margit híd és a Petőfi híd közötti szakaszon 17 órától várhatóan 23 óráig nem fognak közlekedni a BKV járatai.
A négynapos hosszú hétvégén nyárias időjárásra lehet számítani. Augusztus 18-án és 19-én még napos időt és 30 fokos nappali hőmérsékletet ígérnek az előrejelzések, de 20-án és 21-én záporra, zivatarra is lehet számítani – reméljük, ez nem éppen 20-án este köszönt ránk. A hőmérséklet 20-21-én kissé mérsékeltebb lesz, 27-28 fok, ami még mindig kellemesen meleg, és éjszakára sem hűl 16-18 fok alá a hőmérséklet, vagyis a tűzijáték idejére is elég lesz egy könnyű pulóver vagy kardigán.
Este 21 órakor az ünnepi hangulat megkoronázása lesz Európa legnagyobb tűzijátéka Budapesten, gyönyörű tűzijátékkal, látványos fényjátékkal, illetve az Országház, a Gellért-hegy és a Nemzeti Galéria épületfestésével. A tűzijáték a Margit hídtól a Petőfi hídig a Duna mindkét partjáról jól látható lesz.
Idén ugyanolyan árakkal találkozhatunk az állami rendezvények büféiben, mint a 2021-es Szent István Napon – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A csapolt és a dobozos sör ára sem változik a tavalyihoz képest, így azokat 350 forintért vásárolhatják meg a négynapos ingyenes rendezvény ideje alatt. A kisüzemi főzdék egyik legismertebb sörfajtája, az IPA, szintén kezdeményes áron, mindössze 400 forintért lesz kapható az ünnepség alatt. Az ásványvíz 190, az üdítő 350 forint lesz, a bor decijét 200 forintért mérik. A szervezők azt szeretnék, hogy a Szent István Napi étel- és italkínálat mindenki számára megfizethető legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.