Mint arról a Bors is írt, több mentőautó, mentőhelikopter, tűzoltó és rendőr szállta meg a 4-es út üllői körforgalmát, ahol hatalmas sebességgel csapódott árokba egy kocsi. Kiderült, hogy a budapesti sofőr embereket csempészett, a raktérben 20 ember, egymáshoz préselődve, embertelen körülmények között húzta meg magát, a becsapódáskor pedig többen megsérültek, az életveszélyes és súlyos sérülteket mentősök és a helikopterek vitték kórházba, a könnyebb sérülteket pedig a helyszínen ellátták.
Most azonban kiderült, hogy a baleset egy valóságos autós üldözés során következett be: a rendőrség közleménye szerint a járművet Ceglédnél akarták leinteni a zsaruk gyorshajtásért, a sofőr azonban a lesorolás helyett egy kövér gázt adott, és elmenekült a rendőrök elől. A zsaruk követni kezdték, egészen Pilisig, ahol egy útpadkának ütközve megállt. Azonban a sofőr még ekkor sem hagyott fel az ámokfutással, ahogy ugyanis a közelébe értek a járőrök, ismét gázt adott, és egy rendőrautónak nekirohanva elporzott ismét.
A száguldás így több településen - köztük Pilisen és Monoron - folytatódott, egészen az üllői balesetig. A szemtanúk többen is elmondták, éppen hogy el tudták rántani a kormányt a száguldó konvoj elől.
Mi éppen mentünk hazafelé, Monornál tartottunk, amikor azt láttuk, hogy iszonyatos sebességgel tép egy kisteherautó, méghozzá a mi sávunkban, azaz szembe sávban, mögötte pedig több rendőrautó. Az utolsó pillanatban rántottuk félre a kormányt. Még szerencse, hogy senkinek nem rongyoltak neki - mondta egy, a közelben élő asszony.
A 49 éves sofőrt úgy tudni, még a helyszínen elfogták, ő könnyebben sérült, ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés gyanúja miatt indít eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.