Olyan dolgot vett a szájába, amitől élet-halál közé került a 3 éves fiú

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 21. 12:30
Az édesanya segítségért könyörgött.
Bors

Egy alig hároméves kisfiút autizmussal kezdték el vizsgálni, amikor elkezdte leenni a festéket az előszoba faláról. Később kiderült, hogy a kis Vinnie súlyos étkezési zavarban szenved.

A 27 éves Layla Carter asszony tavaly azt vette észre elsőként, hogy fia széklete fehér, de az orvosok nem tudtak magyarázatot találni rá. Az anya úgy gondolta, hogy fia a kertjében lévő sár miatt ólommérgezést kaphatott. Egy vérvizsgálat pedig be is bizonyította a félelmét. A közegészségügyi tisztviselők megvizsgálták az ingatlanban az ólomszintet, és a nyomokat túlnyomórészt az előkertben találták. Így azt betonnal fedték le, hogy Vinnie többé ne fogyassza a szennyezett sarat. Layla szerint azonban Vinnie továbbra is a hátsó kertből származó sarat ette, és a legutóbbi, júniusi vérvizsgálat szerint a vérében megduplázódott az ólomszint.

– Az én aggodalmam a hátsó kert miatt volt. Az régen egy benzinkút volt, úgyhogy azt hiszem, ennek lehet valami köze a dologhoz – zokogta a gyermeke életét féltő anyuka.

Layla már többször is kapcsolatba lépett a városi tanáccsal, hogy adjanak nekik másik önkormányzati otthont. De könyörgései nem találtak meghallgatásra.

– Bűnösnek érzem magam, hogy anyaként nem tudom megvédeni őt. Nincs ráhatásom, ami nem szép dolog. Depresszióssá tett, és szörnyű ezzel együtt élni nap mint nap. Megmérgezi őt ez az ingatlan – tette hozzá elkeseredetten.

A család végül megunta a tétlenséget és Vinnie nagymamájához költözött. Azóta az ólomszintje 1,05-re csökkent. A változás viszont nagyon megviselte a kisgyermeket.

(VIA)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.