Hiba

A főváros helyett a kerületek maguk raknak ki kukákat

Létrehozva: 2022.07.07.

Módosítva: 2022.07.07.

A Metropol megkérdeztük az összes kerületi polgármestert, mit szól hozzá, hogy Karácsony Gergelyék leszereltek 3000 szemeteskukát Budapesten. Kiderült: még az ellenzéki kerületvezetők többsége is egyetért Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármesterrel, aki először mondta ki, hogy a király meztelen: hiba volt tömegesen leszerelni Budapesten a kukákat.

20220421 Budapest Utcai szemetes Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol

A polgármesterek cselekednek is: sok helyen maguk vették kézbe a dolgot, és hogy ne legyen annyi a szemét, inkább elvégzik a főváros munkáját: a kerületek saját kukákat helyeznek ki – írja a Metropol.

Fotó: Tibor Safar

A budapesti szeméthelyzet immár két éve aggasztó. 2020-ban a főpolgármester spórolásra hivatkozva leszereltette köztéri szemetesek 30%-át, összesen 3000 darabot. Hetek alatt elöntötte a fővárost a szemét, a kukákból kifolyt a hulladék, az emberek pedig – szemétgyűjtők híján – az utcán kezdték el eldobálni az üdítős dobozokat, maszkokat, papírzsepkendőket. Úgy tűnik, Horváth Csabának, Zugló MSZP-s polgármesterének elege lett a dagadó pesti kosztengerből, és június 12-én a Hír TV-ben beismerte: hibás döntés volt a 2020-as tömeges kukaleszerelés.

Fotó: Havran Zoltán

A lap kíváncsi volt, vajon a többi kerületi polgármester is osztja-e zuglói kollégája véleményét, és hogy rákényszerültek-e arra, hogy a kerületük tisztasága érdekében saját maguk vegyék kézbe a kukák hiányából fakadó szemétproblémát.

Megkeresték e-mailben Budapest összes kerületi polgármesterét, akiknek ugyanazt a két kérdést tették fel:

  1. Egyetért-e Horváth Csaba XIV. kerületi polgármesterrel, aki a budapesti utcai hulladékhelyzet kapcsán kijelentette, hogy a 3000 budapesti utcai kuka leszerelése hiba volt?
  2. Ön mit tesz a kerületében, hogy a tömeges kukaleszerelés ellenére megóvja az utcák tisztaságát?

A megkeresésre többen nem válaszoltak, illetve azt üzenték, a kérdésben nem kívánnak nyilatkozni. Az érkezett válaszokból azonban kiderül, hogy szinte mindenki rákényszerült arra, hogy a főváros helyett kerületi költségvetésből saját maga finanszírozza a leszerelt kukák okozta szemétproblémát.

I. kerület:

V. Naszályi Márta (PM)

„Kétszer annyit kiraktunk, mint amennyit leszereltek”

A Budavári Önkormányzat az első kérdésre „diplomatikus választ” adott, ugyanakkor elmondta, a leszerelésekkel párhuzamosan maguk pótolták a hiányzó szemeteseket, illetve még javítottak is a helyzeten. Ezen kívül további költségvetési forrást különítettek el, hogy bővítsék a takarító kapacitásunkat.

„Váradiné Naszályi Márta biztosan nem így fogalmazott volna a témában - Horváth Csaba mondatát érti, de a történteket inkább kényszerű intézkedésnek nevezné. A kerületünkben még abban az évben kétszer annyi hulladékgyűjtőt helyeztünk ki, mint amennyit leszereltek, továbbá még heti plusz ürítést is megrendeltünk” - olvasható a sajtóiroda válaszlevelében.

II. kerület

Örsi Gergely (Momentum–DK–MSZP–PM–LMP)

„Többször jeleztük, hogy hiányzik az adott kuka, és visszaszerelték”

A budai kerület polgármestere az első kérdésre nem válaszolt, azonban elmondta, hogy a kerületnek is be kellett szállnia a leszerelt kukák pótlásába, így részben maga vette kézbe a hulladékproblémát.

„A II. kerületben a leszerelés után, amikor úgy láttuk, hogy hiányzik az adott gyűjtő, vagy lakossági megkeresés jött egy-egy kuka miatt, akkor jeleztük, és visszaszerelték. Több kerületi fenntartású utcában és téren új szelektív gyűjtők kerültek ki. Alig egy hete helyeztünk ki további 45 darab nagyobb, vandálbiztos hulladékgyűjtőt a Széll Kálmán térre a II. kerület kezdeményezésére, a költségek egyharmadát a II. kerület állta” - írta Örsi Gergely. A közterületek érdekében az önkormányzat együttműködési megállapodásokat kötött a Széll Kálmán tér és a Lövőház utca vendéglátósaival, hogy ők is hozzájáruljanak a közterületek tisztán tartásához. Kampányt indítottak a kutyapiszok felszedéséért, és elindították a helyi erdők gépi erővel történő kitakarítását. Ebben számos önkéntes is segít, gyakran több évtizedes hulladékot szedve össze.

IV. kerület

Déri Tibor (Momentum)

„Egyetértek Horváth Csabával: hiba volt leszerelni 3000 kukát”

Újpest ellenzéki polgármesterének ami a szívén, az a száján. Déri Tibor kerek perec kimondta, hogy egyetért zuglói kollégájával, illetve hogy saját erőből kénytelenek pótolni a leszerelt szemeteseket.

„Igen, egyetértek Horváth Csaba polgármesterrel abban, hogy hiba volt a 3000 utcai kuka leszerelése” - írta Déri Tibor, majd hozzátette: „az még nagyobb hiba volt, hogy a kormányzat a koronavírus-járványra hivatkozva az önkormányzatoktól forrást vont el”. Jelenleg a kerületben az Újpesti Városgondnokság több mint 1368 db parki hulladékgyűjtőt, és 286 db kutyaürülék gyűjtő edényt üzemeltet, melyet átlagosan 2.8 naponta ürítenek. „Újpesten az Újpesti Városgondnokság Kft. új kukákat helyezett ki, azonban nem mindenhol tudta pótolni az FKF által leszerelt hulladékgyűjtőket” - írta az újpesti polgármester.

VI. kerület

Soproni Tamás (Momentum)

Fotó: Bach Máté

„80 új kukát rakott ki a kerület”

A terézvárosi polgármester sajtóirodájától érkezett válaszból kiderült, hogy a leszerelések óta ugyancsak saját erőből igyekeznek pótolni a kukát hiányát, és megemelték a köztisztaságra fordítandó keretösszeget.

,,Terézváros utcáira 2020 óta csaknem 80 új kukát helyezett ki az önkormányzat, ezek ürítését és tisztítását is a terézvárosi köztisztasági cég végzi. A kukák kihelyezése mellett az önkormányzat már többször emelte a köztisztasági cég büdzséjét, aminek köszönhetően többen, megfelelőbb és modernebb eszközökkel tudják tisztán tartani a közterületeket. Ezen kívül az önkormányzat növelte a takarítások számát és sűrítette is ezek gyakoriságát, a köztisztasági cég pedig szinte egyből eagál a lakossági bejelentésekre, aminek köszönhetően naprakészen tudjuk tisztán tartani a kerületet” - írták.

VIII. kerület

Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP)

Fotó: Tibor Safar

„A leszerelt 200 kuka felét mi pótoltuk”

A józsefvárosi szemétproblémákról már többször írt a Metropol. Pikó András a tömeges kukaleszerelés kapcsán azt írta, nem tudja megítélni, igaza van-e Horváth Csabának, de az önkormányzat saját maga kénytelen pótolni a szemeteseket.

„A fővárost sújtó brutális pénzügyi elvonások indokolhatnak kényszerintézkedéseket. Ezek közül megfelelő mérlegelés után a lakosság közérzetét és a közszolgáltatások minőségét legkevésbé befolyásoló intézkedések megtételét tartom a helyes megoldásnak. Mivel nem rendelkezem információval arról, hogy a főváros vezetése milyen más alternatívákat mérlegelt, ezért nem tudom megítélni, hogy igaza volt-e vagy sem Horváth Csabának” - írta Józsefváros polgármestere. Pikó András arról is beszámolt, hogy az elmúlt egy évben a kerületben leszerelt körülbelül 200 darab fővárosi szemetes több mint felét ők maguk pótolták. A kerületi költségvetésben közel duplájára emelték a köztisztaságra fordított összeget, vettek két új takarítógépet, és több köztisztaságban dolgozó embert is felvettek. A következő hónapokban több „faltól falig” takarítást végeznek majd fővárossal közösen.

XVII. kerület

Horváth Tamás (Fidesz-KDNP)

„A leszerelt kukák környéke rövid időn belül szemetessé vált”

Rákosmente vezetése ugyancsak egyetért a zuglói polgármester szavaival, és a kerület a saját pénzéből igyekszik orvosolni a szemétgondot.

„Rákosmente Önkormányzata az eset kapcsán azonnal jelezte az FKF felé aggodalmát és méltatlannak tartottuk, hogy a döntést nem előzte meg szakmai egyeztetés, igényfelmérés vagy esettanulmány. A leszerelt hulladékgyűjtők környéke jellemzően rövid időn belül szemetessé vált, ezáltal jelentős többletfeladatot és többletköltséget róva az önkormányzatra és a lakókra egyaránt” - írták a válaszukban. Az önkormányzat egyeztetve a közvetlen lakóközösséggel, a saját költségén telepít új utcai hulladékgyűjtőket, közmunkásokat foglalkoztat, és szemétszedési akciókat is szervez Rákosmente tisztán tartása érdekében.

XIX. kerület

Gajda Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP)

Fotó: Mate Krisztian

„Köztereink tisztasága kiemelt feladat”

Kispest polgármestere az első kérdést figyelmen kívül hagyta, a második kapcsán pedig az alábbi választ küldte:

„Köztereink tisztaságának megőrzése kiemelt feladat mind fővárosi, mind kerületi szinten. Kispest Önkormányzata ennek érdekében a 2022-es költségvetésében 200 millió forintot irányzott elő köztisztasági feladatok ellátására” - írta Gajda Péter.

XXI. kerület

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP)

Fotó: Havran Zoltán

„Hiba volt a kukák leszerelése”

Csepel városvezetője teljesen egyetért Horváth Csaba mondataival, különösen, mivel a kerületben a kommunális hulladék öt év alatt megnégyszereződött.

„Egyetértek Horváth Csaba polgármesterrel, magam is úgy vélem, hiba volt a kukák leszerelésre. Csepelen tavaly februárban a 263 szemétgyűjtőből 43-at tervezett leszerelni az FKF Nonprofit Zrt. Akkoriban levelet írtam az FKF-nek, hogy a Csepelen élő több mint 70 ezer ember érdekében, valamint a vállalat saját alapelveire való tekintettel ne szállítsák el ezeket a tárolókat” - írta Borbély Lénárd. A polgármester beszámolt róla, hogy a kukák hiánya az utcai szemetelés miatt jelentős terhet ró a kerületi hulladékkezelőre. „Csepelen a kommunális hulladék mennyisége öt év alatt megnégyszereződött, és több száz millió forintot költ az önkormányzat évente az illegális hulladéktelepek felszámolására is. Ezek súlyos tételek a költségvetésünkben” - írta a kerületvezető, hozzátéve, hogy a hulladékkezelőnek a legnagyobb problémát továbbra is az illegális hulladéklerakók felszámolása jelenti.

XXII. kerület

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP)

Fotó: Tibor Safar

„Budapest vezetése a kerületeket bünteti”

Budafok-Tétény polgármestere szintén hibának tartja a kukaleszereléseket, szerinte most a kerületeknek kell megfizetniük a főváros „spórolását”.

„Véleményem szerint is hibás lépés volt a kukák tömeges eltávolítása. Amit a főváros a háromezer szemetes leszereltetésével megspórolt, azt most kénytelen elkölteni a szemét felszámolására. Ráadásul a helyi önkormányzatokat még nehezebb helyzetbe hozta, mivel nekünk kell megfizetni a kieső köztisztasági igények fedezését” - írta Karsay Ferenc. - „A főváros helyett igyekszünk rendet tartani, miután Budapest vezetése a kerületeket bünteti, forrásokat von el tőlük. Cinikusnak tartom, hogy most 150 új kuka felszerelésével akarják megoldani a fővárosi szeméthelyzetet.” Utolsó mondatával a városvezető arra utalt, hogy Karácsony Gergely 150 kukát visszaszereltetett, azonban nem az ő döntése eredményeképp kialakult a szeméthegyekre, hanem a turistákra és irodai dolgozókra hivatkozva.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek