Tragédia

„Szörnyű, hogy látta az egészet” – szerelme szeme előtt motorozott a halálba Petra

Létrehozva: 2022.06.05.

A fiatal nő egy hatalmas fékezés után vesztette el uralmát a motor felett, életét először az arra autózók, majd a mentők is próbálták megmenteni.

A borzalmas baleset 6-os számú főút fővárosi szakaszánál történt, amikor is a 28 éves nő hirtelen lefékezett. Ezután viszont elvesztette uralmát a motor felett, amit ugyan megpróbált visszavenni, de már hiába: a levegőbe emelkedő motorról az aszfaltra zuhant, míg járműve tovább csúszott az úton, nekiment egy tartóoszlopnak és ketté szakadt, egyik része pedig egy akkor érkező kocsit talált el.

Úgy tudjuk, az eset után azonnal odarohantak segíteni: először egy fiatal nő szaladt az eszméletlen motoroshoz, és megkezdte az újraélesztést, majd egy házaspár és egy egészségügyi dolgozó is odarohant, hogy segédkezzen, az újraélesztést pedig egészen a mentők kiérkezésééig folytatták. 

A mentősök egy órán keresztül harcoltak a motoros életéért, ötször élesztették újra, majd kórházba vitték, ott azonban később elhunyt. 

Petrát mindenki remek és gyakorlott motorosnak ismerte, aki soha nem volt felelőtlen

A motort a 28 éves L. Petra vezette, halála sokkolta a motorosokat, a nőt ugyanis mindenki remek, gyakorlott, fegyelmezett sofőrnek ismerte: 

- Hiába volt fiatal, fantasztikusan motorozott, óriási rutinnal. Elképzelni sem tudjuk, mi történhetett. Miután meghallottuk a hírt, összeomlottunk, hogy pont vele történt ilyesmi, aki soha nem volt felelőtlen - mondta egy ismerőse. Az esetnél Petra szerelme is ott volt, ő párja mögött motorozott, így szemtanúja volt a történteknek: 

- Szörnyű, hogy látta az egészet. Csodás pár voltak, nagyon szerették egymást, rengeteget hajtottak együtt, nem régiben jöttek haza a közös külföldi motorozásból is. Mindketten nagyon jól vezettek. Bele sem merünk gondolni, hogyan érezhet most - ingatta a fejét szomorúan az ismerős. 

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az ügyet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség