Döbbenetes fotók, ennek a 360 méteres úszó városnak a főkertésze László

Döbbenetes fotók, ennek a 360 méteres úszó városnak a főkertésze László

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 12. 11:00
Turós László felel azért a közel húszezer élő növényért, ami a világ legnagyobb tengerjárójának fedélzetén található. A Wonder of the Seas nevű luxushajón az embernek olyan érzése van, mintha egy úszó városban lenne. Mint ilyenbe, természetesen zöld területek is dukálnak: hajószerte sok csodálatos növényt helyeztek el, sőt egy komplett parkot is megálmodtak a nyolcadik szintre.

A napokban érkezett Barcelona kikötőjébe a Wonder of the Seas (magyarul: Tengerek csodája) nevű tengerjáró hajó, amely 362 méteres hosszúságával jelenleg a világ legnagyobbjának számít a kategóriájában. Az “úszó várost” három év építkezés után először márciusban, az Egyesült Államokban mutatták be, a nyár folyamán pedig Barcelonából és Rómából indul majd többnapos mediterrán kirándulásokra. A 18 fedélzetes hajón 2300 fős személyzet lesi a maximum 6988 vendég kívánságait.

A híres hajón több magyar is dolgozik, köztük van Turós László, aki főkertészként nem csak gondozza a növényzetet, hanem a tervezési munkálatokban is részt vett. A Pécs mellől származó 53 éves férfi eredetileg agrármérnökként végzett Gödöllőn. 2009 óta dolgozik a világ egyik legnagyobb hajótársaságánál, ahol rendszerint hatalmas tengerjárók tájépítészeti és kertészeti feladataiért felel.

Először másfél évvel ezelőtt kerestek meg a főnökeim, hogy lenne-e kedvem a világ legnagyobb hajójának főkertésze lenni. Végül nem csak a legnagyobb lett, hanem sokkal nagyobb, mint bármi előtte. De mindez rengeteg munkába került. Részleteiben meg kell álmodni és elő kell készíteni azokat a területeket, amik befogadják a növényzetet, ezért hónapokat töltöttem a kivitelezéssel a francia hajógyárban, ahol a Wonder of the Seas készült – mondta Turós László.

Úszó városon kertészkedik László

A főkertész arról is beszélt, hogy az eddigiek közül eddig a mostani munkája hozta neki a legnagyobb elismerést, ám egyben a legtöbb fejtörést is. A világ legnagyobb hajóját először ugyanis Ázsia partjai mellé szánták, azonban a pandémia közbeszólt, így jelenleg Európa és később a Karib térség vizein szállítja majd a nyaralókat.
Jelenleg az áttervezésén dolgozom, hogy átalakítsuk a zöldövezetet, új virágokat, bokrokat és fákat válasszunk, ahol trópusi növények dominálnak. A végeredmény azonban szerintem ismét elképesztő lesz: mindenki csodájára jár majd a nyolcadik fedélzeten lévő Central Parknak és a közel húszezer növénynek 

– árulta el László.

Mint mondja, a hajós életforma az elmúlt 13 évben teljesen a sajátjává vált. Ennek köszönhetően fedezheti fel a világ legcsodásabb tájait, az általa tervezett csodálatos zöldkörnyezettel pedig mosolyt tud csalni a vendégek arcára.

Egy kicsit olyan, mintha a hajón lévő fák a gyerekeim lennének. Néha úgy is hívom őket. Beszélek hozzájuk, alakítom, metszegetem őket és mindig elismerő pillantásokkal nyugtázom a szépülésüket, fejlődésüket – tette hozzá Turós László, aki várhatóan még néhány hetet tölt majd a Wonder of the Seas fedélzetén, ezt követően a Royal Caribbean egy új hatalmas tengerjáró hajójának tájépítészeti kialakításával fog foglalkozni.

Wonder of the Seas
Royal Caribbean International
default
Ultimate Family Suite - Room 1820 Deck 18 Midship Starboard
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Wonder Playscape - Deck 16 Aft Starboard
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Social 100 Patio - Deck 17 Forward Portside
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
AquaTheater - Deck 6 Aft
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Central Park - Deck 8 Midship
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Royal Promenade - Deck 5 Midship
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Ice Spectacular: 365 - Studio B - Deck 4 Midship
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International
Wonder Dunes - Deck 16 Aft Starboard
Wonder of the Seas - Royal Caribbean International


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.