Eskü

Orbán Viktor: Most igazán belevaló kormány kell

Létrehozva: 2022.05.24.

Módosítva: 2022.05.24.

Megkezdi a munkát Orbán Viktor következő kormánya, az új kabinet tagjai esküt tesznek az Országgyűlésben.

Átvették kinevezési okmányukat az új kormány miniszterei

Kövér László közölte, hogy a bizottságok támogatták a miniszterek kinevezését. Novák Katalin államfő később a minisztereket kinevezte. Orbán Viktor beszéde elején elmondta, a választók akaratából az ötödik alkalomból mutatja be a kormányát. 

A mostani helyzet páratlan az elmúlt három évtizedben, soha nem látott népakarat érvényesült 2022. április 3-án - tette hozzá.

Korábban egyetlen kabinet mögött sem volt ekkora választói akarat, ez részben megszolgált, részben megelőlegezett bizalom.

A koronavírusból alig lábaltunk ki, szomszédunkban háború zajlik, míg Brüsszelből nem számíthatunk segítségre - mondta Orbán.

Még soha nem volt ekkora bizonytalanság a jövőt illetően - tette hozzá.

Elmondta, a háborúk és a veszélyek kora a mostani évtized. Menekültáradat, infláció és soha nem látott energiaáremelés zajlik, globális átrendeződés fenyeget. Újabb háborúk és a 2015-ösnél is nagyobb népvándorlás indulhat meg a súlyos élelmiszerhiány miatt. 

Ma az Unió nem egy ragyogóan irányított szervezet, zavaros ideológiák és észszerűtlen döntések vannak - fogalmazott. 

Most igazán belevaló kormány kell - tette hozzá. 

Orbán Viktor szerint izmosítani kell a vállalkozásokat, növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot, meg kell védeni a családokat. Közölte, Varga Judit vétójogot kap minden minisztériumi előterjesztésnél. Azt várja tőle, hogy továbbra is képviselje a magyar érdeket az uniós színtéren.

Pintér Sándor továbbra is élvezi Orbán Viktor feltétel nélküli bizalmát, mivel csökkent a bűncselekmények száma, és a rendőrviccek kora lejárt. A miniszter megszervezte a közmunka-rendszert, és az egészségügyi operatív törzs irányításakor is bizonyított. Mára a belügyek minisztériuma lett az övé.

Semjén Zsolt miniszteri felelőssége az összmagyarság képviselete - mondta a kormányfő.

Csák János tárcája jövőügyi tárca - mondta Orbán Viktor. Nálunk fordítják a legtöbbet családra és kultúrára, és lassan a felsőoktatásra is - mondta a kormányfő. Egy igazi klebelsbergi karakter kell ehhez a tárcához.

Varga Mihályról elmondta, hogy kanyarban előzve vészeltük át a koronavírus-járványt, és ez neki is köszönhető. Most is ezt várják tőle, és a következő 4 évben tartsa fenn a költségvetés és a gazdasági növekedés közötti egyensúlyt.

Nagy átalakulás előtt áll az ipar és az energetika, és Palkovics Lászlónak folytatnia kell az előző négy évben elkezdett átalakításokat, és kezelnie kell a bizonytalan energetikai helyzetet - mondta Orbán Viktor. Nagy Istvánról azt mondta Orbán Viktor, hogy az elmúlt években nagyot lépett előre az agráriumban.

A magyar gazdák végképp leküzdhetik azt a hátrányt, amit a kommunizmus idején szedtek össze.

A külkereskedelmi pozíciókat tovább kell erősíteni. 

Navracsics Tibor egy régi harcos - mondta Orbán Viktor. A feladata a területfejlesztés és az uniós pénzek hatékony felhasználása lesz.

Rogán Antalról azt mondta, legfőbb feladata a kormány döntései mögött meghúzódó okok megismertetése lesz. 

A szuverenitás védelme elsősorban Rogán Antal feladata lesz - fogalmazott. Lázár Jánosról azt mondta, országépítési feladatot kapott, korábban ez a terület teljesen szét volt tagolva.

Nagy Márton a gazdaságfejlesztéséért felelős miniszter lesz, csak új innovatív lépéssel fejlődhet Magyarország. Orbán Viktor azt várja, hogy innovatív gazdaságpolitikai javaslatai legyenek.

Szijjártó Péter továbbra is fáradhatatlanul képviselje a magyar érdekeket, és keressen új kereskedelmi lehetőségeket - mondta a kormányfő. Orbán elmondta, hogy Szijjártó felel Paks2-ért.

A stratégiai tervezés és a minisztériumok munkájának összehangolása lesz Gulyás Gergely feladata - mondta Orbán Viktor. 

Válságálló és világos jövőképpel rendelkező kormánnyal vág neki a következő éveknek az új kormány - mondta Orbán Viktor. Továbbra is vállalják a szuverenitás védelmét.

A kormány tagjai ünnepélyesen esküt tettek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól