Szerelem

Nem állhat közéjük a kor se: 82 éves nőt szeret a 36 éves férfi

Létrehozva: 2022.04.06.

A 82 éves nő szíve majd megszakadt 36 éves férje után, akinek vissza kellett térnie szülőhazájába, Egyiptomba.

Az angliai Somersetből származó Iris Jones még 2019-ben ismerte meg az egyiptomi Mohamedet, méghozzá hol máshol, mint a Facebookon:

a párocska egy évvel később, annak rendje és módja szerint egybe is kelt.

A 82 éves ifjú menyasszony folyamatosan posztolta, mi minden történik velük, így követői pontosan tudták, hogy a férfinek tisztázatlan okokból vissza kellett térnie szülőhazájába – ahogyan természetesen azzal is tisztában voltak, hogy

Iris és Mohamed szerelme egy hosszú hónapnyi távollét után újra összeforrhat.

A férj ugyanis már újra Angliában van, neje pedig nem is lehetne boldogabb, hiszen a külön töltött idő után rá kellett jönnie, milyen felbecsülhetetlen értékű kincs is hullott az ölébe Mohamed személyében – aki szerencsére ugyanígy érzett Iris iránt.

Hiányzik a feleségem és a vele való életem

– osztotta meg közösségi oldalán a mérnök végzettségű férfi, aki a brit spekulációk szerint vélhetően a zöld kártyája, illetve annak hiánya nyomán hagyhatta el az országot a korábbiakban.

Most azonban visszatért a nála 46 évvel idősebb Irishoz, hogy folytathassák azt, amit együtt kezdtek el: többek között a fergeteges szexuális együttléteket, melyekkel a nő egyszerűen képtelen betelni.

Fantasztikus volt újra együtt. Mintha újra szűz lettem volna. Nem volt egy sétagalopp, de szeretetteljes és romantikus volt

– nyilatkozta a Daily Starnak a hölgy, hozzátéve, hogy volt férje 40 évvel ezelőtti válásuk idején frigidnek tartotta őt, mostanra azonban tudja, hogy még véletlenül sem mondható annak...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól