Ebédkor még minden rendben volt, negyed hatkor már az életemért küzdöttek az orvosok

Ebédkor még minden rendben volt, negyed hatkor már az életemért küzdöttek az orvosok

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 15. 13:00
Egyik pillanatról a másikra változott meg az élete egy édesanyának karácsony napján.

Egyik pillanatról a másikra omlott össze annak az édesanyának az élete, aki jelenleg is kórházban tölti az ideje nagy részét. Noha többek közt az egyik kezét is elvesztette, hálás, hogy életben van. 

– Karácsonykor, amikor felkeltem, még teljesen jól voltam. Fél háromkor megettük az ünnepi ebédet, negyed hatra pedig már az életemért küzdöttem – idézte fel azt a bizonyos napot az angliai Peterborough-ban élő Sadie.

A kétgyermekes nő délután egyik pillanatról a másikra rosszul lett, kórházba szállították, ahol két hetet töltött el gépekre kötve, élet és halál közt lebegve. Mint kiderült, egy vesekő miatt alakult ki nála szepszis, azaz vérmérgezés.

– Azonnal a műtőbe vittek, ahol szeptikus sokkot kaptam, és majdnem meghaltam.

 

Mint meséli: a két hét alatt, amíg gépekre volt kötve, semmit sem javult az állapota. Már épp lemondtak róla az orvosok, le akarták kapcsolni az őt életben tartó gépeket, amikor váratlanul elkezdett reagálni a szervezete a belepumpált antibiotikumokra. Mondhatni: valóságos csoda, hogy ez történt.

– Amikor magamhoz tértem a kómából, azt mondták, mind a négy végtagomat el fogom veszíteni a vérmérgezés miatt. A kezem és a lábam is teljesen fekete volt, de egy idő után a bőröm elkezdett gyógyulni. 

Sadie kezeit végül plasztikai sebészek mentették meg a teljes amputációtól: míg a hüvelykujja épen maradt, a másik négy ujj helyett a hasából szereztek neki bőrt. Igaz, az eredmény nem épp átlagos, de az anyuka ennek is örül. El is nevezte a kézfejét "Sharkey-nak", azaz Cápácskának. Sajnos, mint meséli, párja nem volt olyan elnéző: gyakorlatilag amint lekerült a kötés a kezéről, a férfi szakított vele.

Sadie Kemp amellett, hogy a gyógyulásra fókuszál, valamint neveli 16 éves illetve kétéves fiait, TikTok-csatornáján is rendszeresen számol be történetének újabb és újabb állomásairól. Videóiból tisztán kivehető: míg mások összetörtek volna ilyen csapás következtében, ő hálás a sorsnak, hogy életben van, és ujjai elvesztését is igyekszik a lehető legtöbb humorral felfogni. Barátai online adománygyűjtésbe kezdtek, amin eddig több mint 42 ezer font (19 millió forint) gyűlt össze.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.