Azt hiszem, megfáztam! – ment orvoshoz a férfi, majd 10 százalék esélyt adtak neki a túlélésre

Azt hiszem, megfáztam! – ment orvoshoz a férfi, majd 10 százalék esélyt adtak neki a túlélésre

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 06. 11:30
Szörnyű fertőzés támadta meg a 29 éves férfi szervezetét.

Megfázásos tünetekkel indult a 29 éves férfi betegsége, nem sokkal később csupán 10 százalék esélyt adtak neki az orvosok. Kómába került, amputálni kellett a lábát, lebénult és beszélni sem tudott.

A fociedzőként dolgozó Joe Ford szervezete egy súlyos fertőzésre reagált úgy, hogy életveszélybe került még 2019-ben.

Kicsit fáradtnak éreztem magam, azt hittem, megfáztam. Egyik reggel arra ébredtem, hogy fáj a hasam. Mivel nem múlt el, bementem a kórházba – idézi a The Sun a férfit.

Az orvosok súlyos vérmérgezést állapítottak meg nála, ami miatt elkezdett feketedni a bőr az orrán, az ujjain, a lábain. Kómába helyezték, nyolc hónappal később úgy kelt fel, hogy lebénult és nem tudott beszélni sem. Sőt, a jobb lábát nem tudták megmenteni, amputálni kellett.

Az orvosok azt mondták a szüleimnek, hogy tíz százalék esélyem van a túlélésre, és kezdjék el megszervezni a temetésemet, mert nem igazán gondolták, hogy túlélem – mondta Joe, aki azonban három héttel azután, hogy felkelt a kómából, visszanyerte a beszédét. Később lábprotézissel látták el, és újra megtanult járni is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.