Ukrajna

Ukrajnában kellett hagynunk a tízéves lányunkat, hogy a húgát megmenthessük

Létrehozva: 2022.03.07.

Belegondolni is szörnyű, mit élhetett át a kislány, amikor kitört a háború, ő pedig nem ölelhette magához szerető szüleit.

Az SMA-s Dana (képünkön) kezelése miatt utaztak a szülők Lengyelországba, hátrahagyva tízéves lányukat

Forrás: GoFundMe

Sajnos a háború sújtotta Ukrajnában minden egyes ember története egy külön dráma. Van olyan édesanya, aki arról beszélt munkatársunknak: hét napja annyit sírt, hogy már nem maradtak könnyei, volt, aki egy élet munkáját hagyta hátra, de olyan asszony is akadt, aki kijelentette: nem akar a férje nélkül élni, visszamegy hozzá Ukrajnába.

Azonban még ilyen történetek mellett is nehéz átérezni, mit élhetett át az a család, akik nem sokkal a háború kitörése előtt hagyták Ukrajnában tízéves lányukat, hogy kisebbik gyermekük életét megmenthessék. Milyen aggodalom lehetett úrrá a szülőkön, akik egy másik országból követték nyomon a híreket, és milyen rettegés a gyermeken, aki nagynénjével maradt az anyaországban, és vele kellett útra kelnie a határhoz, miután először megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Maryna Pradunets Klevany városában maradt édesanyja testvérével, míg a szülei a húgával, az SMA-s Danával Lengyelországba utaztak egy fizikoterápiás kezelésre. A 13 hónapos kislány betegsége azt jelenti: ha hamarosan nem kap meg egy rendkívül drága gyógykezelést, nem biztos, hogy megéri a kétéves kort. Ráadásul nemrég tüdőgyulladás is kialakult nála, ami ebben a korban eleve veszélyes, az SMA miatt legyengült tüdő azonban még inkább élet és halál közé sodorta a kis Danát. A szülők két héttel a háború kitörése előtt lépték át a határt, nem is sejtve, mi történik majd február 24-én hajnalban.

– El sem tudtuk képzelni, hogy ilyen megtörténhet. Az idősebbik lányunkat, Marynát Ukrajnában hagytuk. Amikor a háború elkezdődött, sírva telefonált, hogy elmondja, milyen rémült. Megszakadt a szívem, hogy nem lehetek ott vele és védhetem meg – magyarázta a Mirrornak a lányok édesanyja, Irina.

Marynának és nagynénjének, valamint a kislány unokatestvéreinek az éjszaka közepén kellett elindulniuk a lengyel határ felé, miután a helyi hatóságok bejelentették: a város nem biztonságos többé, az oroszok hamarosan valószínűleg megkezdik a bombázást. 

– Azon az éjszakán egy gépet lelőttek a városunk felett. A lányom útlevele lejárt, de hála a lengyel kormánynak, átengedik a gyerekeket papírok nélkül is. Kint ácsorogtak a hideg télben, az éjszakai mínuszokban majdnem három napig egy nyolc kilométeres sorban a határnál. Most már biztonságban van, de még mindig nem épült fel lelkileg – mesélte az édesanya.

Noha a család már együtt van, nincsenek túl a nehezén: a nagyszülők Ukrajnában maradtak, nekik alighanem mindenük elveszik a háborúban, Danának pedig kezelésre van szüksége, az izmai ugyanis folyamatosan sorvadnak el, már ülni sem tud egyedül, nincs erő a lábaiban, a karjaiban, és a fejét sem tudja önállóan tartani. A szülők online adománygyűjtésbe kezdtek, ahol több mint 600 ezer dollár gyűlt eddig össze. Sok pénz, a kezeléshez azonban sajnos kétmillióra van szükségük.

https://cdn.borsonline.hu/2022/03/7xz_ve-hdNWzVcmCxA3cmSx_sT10rlWjPflUxB_hmZM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkMWQ1ODRiOTkwNTRmMTg5OTNjZjI2YzdkMjg4OTI0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Gyalog, négynapos csecsemővel indult el a lengyel-ukrán határhoz a pár, hogy megmeneküljenek

Napokkal ezelőtt világra jött kislányukkal voltak kénytelenek útnak indulni, ha életben akartak maradni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082658_auto_resized.jpg
life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636218
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány