Amíg a halál el nem választ: Magdika nem akar a férje nélkül élni, visszamegy hozzá Ukrajnába

A záhonyi vasútállomás forgatagában a tömeg és az emberek nagy része örül, hogy végre biztonságos földre lépett, hogy nem éri el a háború. Sokan örömükben megpuszilják gyerekük arcát, többen pedig elárulják: a hosszú, meneküléssel töltött napok óta először nyugodott meg, először érzi úgy, hogy aludni is tud majd. 

Az unokáira vigyázott, de most hazatér

A hatalmas bőröndökkel mindenki kijutni igyekszik az állomásról, kivéve két idősebb asszonyt, akik a Bors munkatársainak legnagyobb meglepetésére közölték: ők bizony éppen hazafelé igyekszenek Kárpátaljára, Csapra. Magdi és Katalin inkább hazatérnek a határ túlsó oldalára a bizonytalanba. 

Eddig itt voltam a lányommal, a három unokára vigyáztam, akiket áthozott a határon, amikor ez az egész elkezdődött. Most váltunk, mert én megyek haza a férjemhez és az öregekhez, legyen ott akármi

– szögezte le Magdi.

István is eljöhetett volna, de inkább maradt

Magdi lapunk munkatársainak elmesélte, hogy legyen bármilyen nehéz is a helyzet most náluk, nincs az a pénz, amiért magára hagyná a férjét. 

- Most két hétig itt voltunk, de megyünk vissza. Úgy látjuk, hogy ott semmi nem történik szerencsére egyelőre – magyarázta a Borsnak Magdika. Mint elmondta, férje el sem jött, pedig a 63 éves férfi már megtehetné:

Nem, dehogy jön ő el, ott marad a háznál, a kutyákkal 

- mosolygott Magdika.

Nem a háborútól, a fosztogatástól tartanak

Az asszony arról is mesélt, hogy inkább a fosztogatóktól, mintsem az ellenségtől tartanak: - Nem hiszem – és nagyon remélem –, hogy a háború hozzánk is elér, ellenben a fosztogatók járják a falvakat. Inkább a helyi nacionalistáktól félünk, nekik mi is ugyan olyan kisebbség vagyunk – mondta szomorúan Magdika.