Újabb egymillió forint talált gazdára: A Bors horoszkópban olvastam, hogy nyerni fogok!

Újabb egymillió forint talált gazdára: A Bors horoszkópban olvastam, hogy nyerni fogok!

sors
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 28. 12:00 / FRISSÍTÉS: 2022. március 28. 13:07
Újabb egymillió forint talált gazdára a Bors nyereményjátékán. Ezúttal a Tápiószentmártonon élő, és az egészségügyben dolgozó Bori Józsefnének kedvezett Fortuna, akinek két nagylánya van és két fiú unokája, akik tíz és hét évesek.
Hu-Zo

Bevallása szerint nem babonás Mária, de el szokta olvasni a horoszkópokat, és most mintha igazolódnának az erre az évre vonatkozó ígéretek nála. Lapunk új nyertesének már tavaly is szerencséje volt a Borssal, akkor egy húszezer forintos vásárlási utalványt nyert. 

A Bors újságot megjelenése óta minden nap megveszem a vegyesboltban. Mindent elolvasok benne, még a végén a sportot is, minden érdekel. Soha nem válogatok, mindig a legfelső lapot hozom el. A Bors horoszkópban olvastam, hogy nyerni fogok

– emlékezett vissza a szerencsés nyertes.

Március 10-én indult a Borsban az új játék, azóta Mária minden nap telefonált, hogy bediktálja a címlapon található kódot, ami legfeljebb két percet vesz igénybe.

– Amikor hívtak, hogy nyertem, dolgoztam és nem tudtam felvenni a telefont. Mielőtt elindultam volna hazafelé, visszahívtam a számot és tudatta a hölgy, hogy a Mediaworksből keres, illetve mondta a nevemet is. Kértem, hogy hívjon vissza pár perc múlva, addigra otthon leszek. Hazafelé már volt egy olyan érzésem, hogy más miatt nem lehet indoka a keresésnek. Leültem és vártam a hívást, és a megérzésem beigazolódott. Meg sem fordult a fejemben, hogy ez valami átverés, de kellett egy kis idő ahhoz, hogy ez tudatosuljon bennem. Mondanom se kell, este nehezen aludtam el.

Mária eddig négy embernek árulta el, hogy nyert.

– Természetesen a férjemnek, a két lányomnak és Laczkó Károlynak, a bolt vezetőjének. Nem tudom, hogy ki fogja-e írni, hogy ilyen szerencse vár azokra, akik nála vásárolnak, de ő is nagyon örült.

A pénzből természetesen kapnak majd a gyerekek, és a nyeremény nagyobb részét a lakás tervezett felújítására fogjuk fordítani.

És persze a játék végéig újra be fogom diktálni a kódot – mondta nevetve Bori Józsefné.

Aki még nem nyert, annak is érdemes játszania, ugyanis még egyszer gazdára fog találni egymillió forint. Vásárolja meg a lapot és játsszon, hogy ön legyen a következő milliomos! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.