Vlagyimir Putyin, AFP

Saját tábornokai hazudnak Putyinnak

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 31. 11:56
Saját hadseregének vezetői sem mondanak igazat Putyinnak – legalábbis a nyugati szakértők szerint.

Február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát, a háború pedig azóta is tart. Noha az orosz hadsereg nem csak jóval nagyobb, de felszereltebb is, a moszkvai erők előrenyomulása koránt sem zajlik olyan zökkenőmentesen, mint azt a támadás megtervezésénél gondolhatták. Sőt! Az ukrán ellenállás mértéke mindenkit meglepett, valóságos hősökként ünnepelve az otthonukat védő katonákat és fegyvert ragadó civileket.

A Mirrornak több nyugati szakértő is arról beszélt: egyáltalán nem lehetetlen, hogy Putyin nincs tisztában a háború valós alakulásával, mivel még saját tábornokai sem mondják el neki a teljes igazságot a hadseregük előrenyomulásáról, illetve elakadásairól.

– Emellett valószínű, hogy az orosz rendszer több eleme is egymásra fog mutogatni a siker hiánya miatt, ami miatt pláne nehéz lesz kihámozni az igazságot. Az emberek titkolni fogják a saját bukásaikat és másokat hibáztatnak majd – magyarázta az egyik megkérdezett a lapnak.

A cikk megjegyzi: a háború előkészítése során az orosz kémhálózat is megbukott. A moszkvai erők ugyanis meg voltak róla győződve, hogy az ukránok majd tárt karokkal fogadják őket. Egyesek szerint elképzelhető, hogy többen előre sejtették, hogy úgy fog alakulni a háború, ahogy alakult, ám erről nem mertek szólni a feljebbvalóiknak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.