bilincs, letartóztatták

Kirúgták a fiatal tanárnőt, miután kiderült szörnyű tette

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 25. 07:00
A szülőket, munkatársakat, és a tanítványokat egyaránt sokkolta a hír.

A 48 éves Fiona Bealt azonnali hatállyal kirúgták az iskolából, ahol másfél évig tanított, miután kiderült, hogy miközben gyermekét várta kegyetlenül megölte párját, a 42 éves Nick Bellingtont, majd hulláját a kertjében rejtette el félévvel ezelőtt. A nő először hétfőn jelent meg a bíróságon, és még aznap elbocsátották.  Az általános iskolái tanárnő tavaly október 33 és november 10 között végezhetett az építészként dolgozó párjával. Azonban a férfi holteste csak pár napja került el, négy nap ásás után. 

A northamptoni iskola közleményt adott ki az elbocsátásáról.A szülőket, munkatársakat, és a tanítványokat egyaránt sokkolta a tragikus eset.

„Döbbenten és szomorúan értesültünk róla, hogy volt kollégánkat súlyos bűncselekménnyel vádolják.Derült égből villámcsapásként ért minket a hír.Mindent megteszünk, hogy támogassuk a gyerekeket ebben a nehéz helyzetben, és mi, is igyekszünk a tőlünk telhető legerősebb módon összefogni, hogy fel tudjuk dolgozni ezt a szörnyű hírt”

A tanárnőt őrizetbe vették, hogy biztosítsák jelenlétét a következő bírósági tárgyalásig - írja a Mirror. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.