Tragédia

Megszakad a szív: mérgezésbe halt bele a 15 hónapos tündéri kislány

Bors

Létrehozva: 2022.03.07.

Rejtélyes körülmények között halt meg egy ártatlan kisded. Ám pár hónappal később a rendőrség megdöbbentő dologra jött rá.

Képünk illusztráció

Forrás: Pixabay

Nem mindennapi, hátborzongató történet látott napvilágot egy 15 hónapos kislány halála kapcsán. Négy hónap telt el a kisbaba halála óta, mire kiderült, életének nem más vetett véget, mint fentanil mérgezés. A rendőrség most minden erejével azon van, hogy kiderítsék, hogyan került a halálos szer a baba közelébe, illetve otthonába.

Úgy tudni, hogy Ivy White apja, a 32 éves Kaleb White azon a végzetes napon este 10 órakor ment el dolgozni, és a kislányt az édesanyja, a 26 éves Danielle Zanyk gondjaira bízta. Ekkor még a gyönyörű kis angyalnak semmi baja nem volt, jól érezte magát.

Danielle elmondta, hogy ő és Ivy éjfél körül elaludtak, és hajnali 5 óra körül ébredtek fel, amikor White korán hazaért a munkából. 

Furcsa érzésem volt, hogy valami nincs rendben otthon – mondta a nyomozóknak korábban a férfi. Állítólag ekkor fedezték fel, hogy Ivy nem lélegzik, és semmire sem reagál. Tény, hogy riasztották a mentőket, akik 20 perccel később az ekkor már életjeleket mutató kislányt kórházba szállították. A jelentések szerint a babának ekkor 32.6-re csökkent a testhőmérséklete, és hányt. Nem sokkal reggel 6 óra előtt elhunyt.

A pár tagadta, hogy kábítószert használtak volna. A hatóságok azóta nemcsak a házat, de a házaspár telefonjait is átnézték. Azt remélik, az üzenetek magyarázattal fognak szolgálni a történtekre és a kábítószerre.

Jelenleg különböző vádakkal, de mindkettőjüket letartóztatták, az ügy azonban még koránt sincs lezárva – írja a Crime Online. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten