A testvérek temetésére hatalmas tömeg gyűlt össze. A gyászmisén azok a mentősök is ott voltak, akik kiemelték a fiatalok holttestét a roncsokból.
Egy szál fehér rózsát helyeztek el a gyászolók a 20 és 17 éves testvérpár fotója mellett a temetőben, mielőtt a fiatalok koporsóját közös sírba helyezték volna. A 20 éves sofőr vezette azt az autót, amelyet a tapolcai vasúti átjáróban elsodort egy vonat újév napján. Öten utaztak a kocsiban, négyen azonnal meghaltak - idézte fel a tragikus baleset körülményeit a Tények.
A fiatal sofőr húga volt az a lány, akit a baleset utáni azonosításkor összekeverték egy másik, szintén a kocsiba utazó lánnyal. A szülők három napig azt hitték, hogy a lányuk élet-halál között fekszik az intenzív osztályon.
A halottnak hitt lány szülei már a koporsót is kiválasztották, mire megtudták, hogy a fiatalok azonosításakor hiba történt. A kórházban, a bokáján lévő, jellegzetes, szív alakú anyajegyéről sikerült azonosítaniuk lányukat. Ő az egyetlen túlélője a tragédiának.
A tragédiának még két fiatal áldozata van: egy 19 éves fiú, akit szombaton temettek el, illetve egy másik fiatal, akitől pénteken vesznek végső búcsút.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.