Még van pulzusa! – ezt hallva tett borzalmast a nyílt utcán nevelt lányával a fóti férfi - 18+

Még van pulzusa! – ezt hallva tett borzalmast a nyílt utcán nevelt lányával a fóti férfi - 18+

Fót
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 07. 22:15
Mostohalányát szúrta le egy késsel, hiába menekült, utolérte.
Bors

Közel 90 éves férfit vádolnak azzal, hogy meggyilkolta a nevelt lányát.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt a férfival szemben, aki élettársa lányát először nyakon és mellkason szúrta, majd egy téglával fejbe verte. A vádirat szerint a közel 90 éves férfi már korábban is meggyanúsította az élettársa lányát azzal, hogy ő, illetve a bank, ahol a számláját vezeti meglopták.

Az eset akkor történt, amikor év elején a nő meglátogatta édesanyját Fóton. Az idős férfi ekkor egy 14 centis késsel kérte számon, majd dulakodni kezdtek. A férfi több helyen megsértette a nő kezét a késsel, és sikerült megszúrnia a nyakát is.

Annak ellenére, hogy ömlött a vér a nyakából, megpróbált elmenekülni, azonban a férfi az utcán utolérte és az összerogyott nő mellkasába szúrta a kést.

Az utcán többen is a nő segítségére siettek, akik közül valaki megállapította, hogy még van pulzusa. Ezt meghallva a férfi felkapott egy közelben lévő tégladarabot és azzal még kétszer fejbe vágta a földön magatehetetlenül fekvő nőt. Az egyik járókelőnek sikerült végül eltaszigálnia a férfit a nőtől, aki a helyszínen meghalt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.