-Szerettem volna ezt, ha nem is megúszni, de elkerülni, mert rendezni és játszani is, az kétszer 100 százalék, de könnyen előfordulhat, hogy csak kétszer 50 százalék lesz belőle. Végül aztán minden próbálkozásom ellenére, rám maradt mindkét feladat, és igyekeztem mindegyikben 100 százalékosan helytállni. Mondhatom, hogy a többiekkel is így volt, mindenki 100 százalékosan odatette magát, és végül 31 nap alatt leforgattuk a filmet, miközben én magam is kétszer voltam covidos.
Eperjes Károly Leopold pátert, a ferences szerzetest formálja meg, akit nem tudtak megtörni még a legképzettebb ávósok sem.
-Egy AVH-s a főszereplő, úgy mondanám, hogy én a központi figurát játszom benne. Óriási erőforrás ez, megerősített, örömet és békességet adott. A lélek küzdelme, a szeretet győzelme nem hagyja hidegen az embert.
Ha Ön kíváncsi rá, mit tudtunk még meg a film hátteréről Eperjes Károlytól a Metropolnak adott exkluzív interjúban, látogasson el csütörtök reggel a metropol.hu-ra vagy keresse meg a Metropol csütörtöki számában.
Szerző: Fodor Erika
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.